A történetek, amelyekből a Delirious? dalok születtek
Miilyen eseményekből, történetekből születtek a Delirious? dalok? Most megismerhetjük azokat a bibliai felismeréseket és személyes élményeket, amelyek ezeket a nagyszerű dicsőítő énekeket ihlették. Húsz fejezetben olvashatunk történeteket és elmélkedéseket, s így jobban megismerhetjük a zenekar tagjait is, akik a modern dicsőítés talán legismertebb úttörői lettek.
Az együttes öt tagja közül négyen sógorok, így tényleg elmondható, hogy közeli kapcsolatban állnak egymással. Azért indultak el együtt, hogy azt csinálhassák, amit igazán szeretnek: zenélni és közel vinni másokat Krisztushoz.
Ezekből a rövid, tömör írásokból megtudhatjuk, mit értett meg Stu G, amikor beteg édesapjáért imádkozott, s hogy Martin miként írta első énekét. Láthatjuk, hogyan változtatta meg egy prófécia az akkor formálódó dal mondanivalóját, s annak is tanúi lehetünk, hogy a bibliai zsoltárok mennyire hatottak zenei és személyes pályájukra egyaránt.
A könyv segítségével bepillantást nyerhetünk a titokba, ami a sok-sok album és az egész világon adott megannyi koncert mögött áll: ez az öt fiatalember a szívét-lelkét beleadta, hogy a mi generációnk élete megváltozzon.
"Tíz évnyi pályája során az együttes frontembere, Martin Smith olyan dallamokat és énekeket szerzett, melyeket milliók énekelnek."
Relevant Magazin
" Ezek a dalok mélyebbre hatolnak, mint azt gondolnánk. Elérnek a csontokig, a vesékig, a lélek legbensőbb mélységéig. Szólják Isten igéjét, szenvedélyesen hívnak bennünket közelebb Őhozzá. A Delirious? formabontó világa, zenei profizmusa, mély hite fiatalok millióit érintette és szólította meg."
László Viktor
Kérügma Kiadó / Ez az a nap!
További termékek megtekintése az alábbi kategóriákban: