Ismertetés
Igaz történet a huszadik század végi Kínából
Ennek a felkavaróan drámai történetnek a kezdetén Isten meglátogat egy fiatal, koldusszegény fiút a kínai Honan tartomány egy eldugott falujában, hogy aztán megdöbbentő csodák sorozatának kíséretében az evangélium bátor hirdetőjévé tegye. Jün testvér (Liu Csen-jing) a kínai házigyülekezetek hálózatának egyik legfőbb vezetője, akinek kalandos életútján keresztül hiteles bepillantást nyerhetünk a Kínában működő úgynevezett földalatti egyház kibontakozásába és működésébe. Az olvasónak bizonyára az az érzése támad helyenként, mintha az Apostolok cselekedeteinek újabb fejezeteit olvasná - persze mai szereplőkkel és helyszíneken - ezúttal a huszadik század végi Kínában. De Jün testvér és a kínai egyház történetének egy nagyon megrázó oldala is van. A hitük miatt bebörtönzött, brutális kínvallatásokban részesített, embertelen körülmények között fogva tartott, sokévi kényszermunkára, sőt nemegyszer halálra ítélt keresztények és családjaik szenvedéstörténete a médiából megszokottnál jóval árnyaltabb képet fest Kína újkori fölemelkedéséről és gazdasági sikereiről.
Az európai olvasót helyenként bizonyára sokkolni fogják az e lapokon elmesélt hiteles történetek, ugyanakkor óriási bátorítást meríthet abból, hogy napjainkban is vannak sokan, akik még ezt az árat is hajlandók megfizetni Jézus Krisztus követéséért.
További termékek megtekintése az alábbi kategóriákban:Termékek > Könyvek > Életrajzok
Vásárlói vélemények erről a termékről |
|
|
|
Ehhez a termékhez az alábbi termékeket vásárolták meg |
|
|
|
|
|
|
|
dezso