CLC Magyarország
Facebook Facebook
Keresés a weboldalon: 
   

Csiha Kálmán

Csiha Kálmán 1929. szeptember 17-én született az Érmelléken, Érsemlyénben. Iskoláit Érmihályfalván kezdte, majd Sárospatakon, Debrecenben, Zilahon és Nagyváradon végezte. Az utolsó iskolai éveket otthontalanságban töltötte el, maga kereste kenyerét, miután szüleit 1949-ben kényszerlakhelyre vitték. Lelkészi képesítést 1954-ben Kolozsváron, az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetben nyert. Aradra nevezték ki segédlelkésznek, ahol megszervezte az arad-gáji egyházközséget, amelynek első lelkipásztora lett. 1956-ban házasságot kötött Nagy Emese segédlelkésszel.
1957 decemberében fel nem jelentés miatt letartóztatták és egy koncepciós perben 10 évi börtönre ítélték. Hat és fél év után 1964-ben szabadult az általános amnesztiával. Megjárta Kolozsvár, Marosvásárhely, Szamosújvár, Jilava börtöneit, Periprava, Luciu-Giurgeni, Salcea munkalágereit, hastífusszal Galacot. Nem volt joga kapcsolatot tartani családjával, kislányát 6 éves korában látta először szabadulása után.
Kiszabadulása utáni szolgálati helyei: Gógánváralja, Marosvásárhely, ahol 20 évet szolgált. 1975-ben teológiai doktorátust szerzett a gyakorlati teológia köréből. Öt önálló gyülekezetet szervezett.
Az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották 1990. május 4-én, a Romániában történt változások után.

Fény a rácsokon ~ Csiha Kálmán
  

A mi árunk: 1,300 Ft


Budapest 1074 Budapest, Hársfa u. 19.
Térkép megtekintése
+36-1-322-3632 (H-P 10-18, SZO 10-13)
budapest@clchungary.com

Facebook
Miskolc 3526 Miskolc, Szeles u. 4.
Térkép megtekintése
+36-46-411-713 (H 13-17, K-P 9-17)
miskolc@clchungary.com

Facebook
Debrecen 4025 Debrecen, Simonffy u. 4-6.
Térkép megtekintése
(Halköz Üzletház fsz. 14.)
+36-52-249-759 (H-P 9-17)
debrecen@clchungary.com
Facebook
Copyright © CLC Hungary, 2007
Jelenlegi nyelv: