Gondolatok az Efézusi levélről
Kép nagyítása

Gondolatok az Efézusi levélről

Schacke, Martin

Ára: 800 Ft

Adatok

Kiadó: Bernhardt Pál
ISBN: 9630622110
Oldalszám: 176
Kód: 1283
Méretek: 139 x 200 x 10 mm
Súly: 0.200 kg

Ismertetés

Növekedjetek az ismeretben - ezzel a felcímmel jelent meg a Vetés és Aratás című evangéliumi folyóiratban folytatásokban Martin Schacke elmélyült igetanulmányozása Pál apostol Efézusbeliekhez írt leveléről. Már akkor - kezdő hívőként - mélyen megragadott a szerző világos magyarázata, melynek segítségével elkezdtem tanulmányozni az Efézusi levelet. Ma, jó harminc évvel később azt mondom, megérte. Egészen más megvilágításba kerültek számomra az apostol börtönből írt levelei, mint korábban. Igaz az Ige, amit a 2Pt.3:14-18-ban olvasunk: "A mi Urunk hosszú tűrését üdvösségnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek - a neki adatott bölcsesség szerint - szinte minden levelében, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére. Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy ... saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség..."
Isten Igéjének rendszeres tanulmányozása által nyert saját meggyőződésem - Schacke testvér könyve által - még inkább megerősödött a feltámadt és megdicsőült Krisztus Jézus személyével és az Ő Testének, a Gyülekezetnek az elhívásával, megbízatásával és szolgálatával kapcsolatban.
Az olvasónak azt kívánom, hogy erre az ismeeretre jusson el a könyv elolvasása után.

A kiadó

További termékek megtekintése az alábbi kategóriákban:

Termékek > Könyvek > Bibliamagyarázatok

Vásárlói vélemények erről a termékről

Szeretné megírni véleményét erről a termékről?
Az Ön neve:
Az Ön véleménye:

Kérjük, hogy NE használja ezt a nyomtatványt rendelések küldésére vagy általános kérdésekhez - elképzelhető, hogy nem fog rá választ kapni! Megrendelések esetében kérjük, használja felhasználói fiókját. Egyéb kérésekhez kérjük, hogy a nyomtatványt vegye igénybe.