Gary Chapman

Aki már hallotta Gary Chapman valamelyik előadását, tisztában lehet azzal, hogy a házasság területén szerzett tapasztalatai személyes élményekből fakadnak. Feleségével, Karolynnal már több mint 45 éve élnek együtt, így rengeteg „válságon” és „sikeren” mentek keresztül közös életük során. Ő pontosan az az ember, akihez legfontosabb kapcsolataink javítása és gyógyítása érdekében fordulhatunk. Saját élettapasztalatai, illetve 35 évnyi lelkipásztori és pártanácsadói működése után jelentette meg a Hangolva-sorozat első, Egymásra hangolva: Öt szeretetnyelv a házasságban című könyvét. Olvasók milliói számoltak be arról, hogy – az azóta New York Times bestsellerré váló – mű a szeretet kommunikálásának egyszerű és praktikus bemutatása által megmentette darabokra hulló házasságukat.

Rendezés:
Megjelenítés: Megjelenítés részletes listában Megjelenítés rácsban Megjelenítés listában
Mérgező munkahelyek Mérgező munkahelyek (Papír)
A negatív munkahelyi légkör kezelése

Gary Chapman (Author), Harold Myra (Author), Paul White (Author)

Brutális főnökök, mérgező emberek, lélekölő vállalati kultúrák: hogyan óvjuk meg testi-lelki épségünket a negatív környezetben?
ISBN: 9789632883410 Kiadó: Harmat
Eredeti cím: Rising Above a Toxic Workplace Méretek: 135 x 205 x 12 mm
Súly: 0,160kg Kötés: Papír
Oldalszám: 192 Nyelv: magyar
3200,00 Ft
2880,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Megrendelhető

Részletek »
Az 5 szeretetnyelv: Istenre hangolva Az 5 szeretetnyelv: Istenre hangolva (Papír)
Aki mindig közel van

Gary Chapman (Author)

Aki mindig közel van
ISBN: 9789632883014 Kiadó: Harmat
Eredeti cím: The Love Languages of God Méretek: 134 x 205 x 11 mm
Súly: 0,240kg Kötés: Papír
Oldalszám: 200 Nyelv: magyar
2500,00 Ft
2250,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Megrendelhető

Részletek »
A bocsánatkérés 5 nyelve A bocsánatkérés 5 nyelve (Papír)
Amikor nem elég a "sajnálom"

Thomas, Jennifer (Author), Gary Chapman (Author)

A "bocsánatkérő nyelvek" bemutatása és alkalmazása
ISBN: 9789632883038 Kiadó: Harmat
Eredeti cím: The Five Languages of Apology Méretek: 135 x 205 x 16 mm
Súly: 0,320kg Kötés: Papír
Oldalszám: 272 Nyelv: magyar
2500,00 Ft
2250,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Megrendelhető

Részletek »
A munkahelyi elismerés 5 nyelve A munkahelyi elismerés 5 nyelve (Papír)
Útmutató az eredményes, személyre szabott motiváció gyakorlatához

Gary Chapman (Author), Paul White (Author)

Hogyan alakítható ki olyan munkahelyi légkör, amely a legjobb teljesítményre ösztönzi a munkatársakat?
ISBN: 9789632881362 Kiadó: Harmat
Eredeti cím: The Five Love Language of Appreciation in the Workplace Méretek: 135 x 205 x 12 mm
Súly: 0,265kg Kötés: Papír
Oldalszám: 225 Megjelenés dátuma: 26.04.2013
Nyelv: magyar
2500,00 Ft
2250,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Végleg elfogyott
Részletek »
A szeretet másik arca - a harag A szeretet másik arca - a harag (Papír)

Gary Chapman (Author)

Hogyan fejezzük ki haragunkat konstruktív módon?
ISBN: 9789639564312 Kiadó: Harmat
Eredeti cím: The Other Side of Love Kód: 4814
Méretek: 143 x 197 x 10 mm Súly: 0,250kg
Kötés: Papír Oldalszám: 175
Nyelv: magyar
2500,00 Ft
2250,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Igény szerint beszerezhető

Részletek »
A szeretet mint életforma A szeretet mint életforma (Papír)

Gary Chapman (Author)

ISBN: 9789632880631 Kiadó: Harmat
Eredeti cím: Love is a Verb Kód: 4296
Méretek: 135 x 250 x 13 mm Súly: 0,288kg
Kötés: Papír Oldalszám: 239
Nyelv: magyar
2500,00 Ft
2250,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Igény szerint beszerezhető

Részletek »
Ha nem elég a sajnálom Ha nem elég a sajnálom (Papír)

Thomas, Jennifer (Author), Gary Chapman (Author)

A bocsánatkérés öt nyelve
ISBN: 9789632880501 Kiadó: Harmat
Eredeti cím: The Five Languages of Apology Kód: 4095
Méretek: 142 x 197 x 14 mm Súly: 0,320kg
Kötés: Papír Oldalszám: 272
Nyelv: magyar
2200,00 Ft
1980,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Igény szerint beszerezhető

Részletek »
Istenre hangolva Istenre hangolva (Papír)

Gary Chapman (Author)

ISBN: 9789639564930 Kiadó: Harmat
Eredeti cím: The Love Languages of God Kód: 6625
Méretek: 142 x 197 x 11 mm Súly: 0,220kg
Kötés: Papír Oldalszám: 179
Nyelv: magyar
2200,00 Ft
1980,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Végleg elfogyott
Részletek »

Miután kiválasztott egy vagy több tételt, egyszerre lehet a kosárba tenni.