Ismertetés
Természetes, hogy egy keresztény nem csak beszél, hanem meg is hallgat - vagyis beszélget. Nincs szeretet tisztelet nélkül. Bízom abban, hogy világnézetétől függetlenül minden ember keresi az igazságot, kincseket hordoz, és tanulhatok tőle. Az én kincsem és igazságom, Krisztus, előttem érkezik a beszélgetésbe. Ezért nem erőlködöm, csak folytatom az imát magamban.
A Mátrix-beszélgetés bevon a szeretetközösségbe Istennel és egymással. Egyfajta vándorút, örömteli felfedezés.
Húsz év tapasztalatait fogalmaztam meg ebben a könyvben. Nemcsak a Mátrix-beszélgetésekről, hanem a kereszténység és a megváltozott világ egymásra találásáról.
Kerekes Szabolcs
Nagyon örülünk ennek a könyvnek, mivel a "Mátrix-beszélgetések" gyülekezetplántálásunknak egyik leggyümölcsözőbb evangélizálási módszere. Ezek az alkalmak segítettek ledönteni az akadályokat, amiket az eddigi évek alatt alkalmazott evangélizálási módszereink során tapasztaltunk (pl. kioktatás, befolyásolás érzése az emberekben). E módszer segítségével a résztvevők kényszerítés, külső ráhatás, korlátozás nélkül maguk ismerhetik fel a bibliai igazságokat, és ezáltal sokkal inkább sajátjuknak érzik. Nagy előnye, hogy a jelenlevők szükségleteire, kérdéseire, esetleg kétségeire ad választ, hiszen a beszélgetés vázlatát őket személyesen ismerve alakítjuk. Isten áldását és jelenlétét tapasztaltuk, és kívánjuk mindenkinek a "Mátrix-beszélgetések" vezetése során!
Fülöp Miklós és Erika, a petőfibányai Első Szeretet Baptista Gyülekezet alapítói
Ez fantasztikus! Szuper! Olyan könyvet tart a kezében a kedves olvasó, ami egészen mai módon beszél az örömhírről. A könyv első része megtanít bennünket arra, hogyan gondolkodik és érez a mai ember. Gyülekezetemben mindenképpen "kötelező olvasmány" lesz. A könyv második része - a benne található 10 aktuális Mátrix-beszélgetés-témával - hatalmas segítség mindazoknak, akik kiscsoportos beszélgetést szeretnének vezetni olyan érdeklődők számára, akik a hagyományos gyülekezeti alkalmakra nem szívesen jönnek el. A Mátrix-beszélgetéseken mindenki felszabadultan érzi magát és megérinti Isten igazsága, Isten valósága. Nagy örömmel ajánlom a "Mátrix-beszélgetéseket" minden olyan gyülekezetnek, akik új formákat keresnek a mai emberek elérésére!
Varga László Ottó, a soproni Bárka Baptista Gyülekezet pásztora
Az örömhír megosztásának lehetőségét aktívan kereső keresztény a jó és sikeres kommunikáció kialakítását látja fontos célként maga és a gyülekezet előtt. Hányszor és hányszor éltünk át kudarcot tudatlanságból, türelmetlenségből, vagy a gyakorlat hiányában! Ez a könyv nemcsak a célra fókuszálásban, az alapelvek megismerésében segít, hanem sokféle gyakorlati segítséget ad abban, hogyan alakítsunk ki nyitott, elfogadó légkört a csoportban. Hiszem, hogy nagy áldás lesz mindazok számára, akik megvalósítani igyekeznek a könyv "útravalóit".
Balog Ferenc, a gödöllői Agapé Gyülekezet pásztora
Sok magyar és idegen nyelvű irodalmat, előadást hallottam már az "evangélizálás" témájában. Egyik sem ér fel ezzel. Nem csillogásra törekszik, hanem valóságos hatásra. Szeretettel, kedvesen fogalmaz, mégis jó néhány, a keresztény szubkultúrában bevett "szent tehenet" rombol le, de fontosabb, hogy mindeközben határozott irányt is ad. Egyszerre nyújt átfogó látást és gyakorlatias útmutatást. Segít abban, hogy levessüka példamutató keresztény szerepünkből fakadó álarcokat és megtanuljunk "igaziak" lenni.
H. Kovács Bernát, a TBL Magyarország igazgatója
További termékek megtekintése az alábbi kategóriákban:Termékek > Könyvek > Evangélizálás, misszió
Vásárlói vélemények erről a termékről |
|
|
|