Falak nélküli gyülekezet
Falak nélküli gyülekezet

Falak nélküli gyülekezet

 
0,0 (0 vote(s))

2070 Ft


Ár:
2070 Ft
You save:
230 Ft (10%)

Megrendelhető
  Kosárba teszem
Megszoktuk, hogy a gyülekezet elsősorban egy helyet jelent, ahol összegyűlünk, és ahol a hívők egymást építik. De ha ez minden, amit a gyülekezetről gondolunk, elveszítjük elsődleges szerepünket, mint Isten népe: kint lenni a világban, és keresni az elveszetteket.

A történelem folyamán az egyház, abbéli igyekezetében, hogy megőrizze az evangélium tisztaságát, elintézményesedett. Gyülekezetekbe tömörültünk, melyeket falak vesznek körül, s melyek sokszor inkább épületek, mint az elveszettek között élő eleven közösségek. A Falak nélküli gyülekezet-ben Jim Petersen a gyülekezet egy másik, izgalmas definícióját kínálja, mely szétnyomja ezeket a múltból örökölt túlságosan szűk határokat.

Kihívással állunk szemben: tudunk-e falak nélküli gyülekezetté válni, és rárakódott hagyományoktól mentes evangéliumot kínálni az embereknek, vagy folytatjuk épületeink és megszokott kereteink építését, elrejtve az evangélium lényegét.

Az első századi keresztyéneknek valahogyan ki kellett szabadítania üzenetét a judaizmusból, hogy minden nemzet számára elérhetővé tegyék. Ma vallásos tradícióinkat kell felülvizsgálnunk: nem akadályai-e annak, hogy a körülöttünk élők Jézust elérhessék?
ISBN: 9786155446245
Kiadó: KIA
Eredeti cím: Church without Walls
Méretek: 142 x 197 x 16 mm
Súly: 0,325kg
Kötés: Papír
Oldalszám: 274
Nyelv: magyar

Ehhez a termékhez mások az alábbi termékeket vásárolták meg:

Vélemények és ismertetők

Írjon véleményt erről a termékről!

You must be logged in to add a product review.

Iratkozzon fel a CLC hírlevelére,

hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!

A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál.
Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!