A 12-22. részek magyarázata a világhírű bibliatudós tollából.
„A Szentírás hithű protestáns megközelítésének egyik alaptétele, hogy a Biblia könyvei azzal a szándékkal íródtak, hogy érthetőek legyenek. Ha ez a Szentírás más könyveire megáll, akkor a Jelenések könyvére is igaz. Ám a Jelenések értelmezője óhatatlanul válaszút elé kerül: kénytelen az egyház történelme során kialakult egyik értelmezési rendszert választani a Biblia utolsó könyvének megfelelő megközelítéséhez. Márpedig se szeri, se száma a Jelenések-kommentároknak, amelyek köszönőviszonyban sincsenek egymással. Mivel a könyv a keresztény teológia mindegyik fontos alaptételére rávilágít, az értelmezését óhatatlanul is akadályozza a kortárs bibliatudományban, különösen az eszkhatológia terén tapasztalható zűrzavar. Bizonyos értelemben ez a könyv minden korábbi bibliai kijelentés összegzése, tehát – értelemszerűen – tükrözi az értelmezőnek a Biblia egészéhez való hozzáállását. Az értelmező feladatát nehezíti, hogy a döntései nemcsak e könyv értelmezését helyezik sajátos megvilágításba, hanem bizonyos értelemben az összes többi szentírási könyv értelmezésében is irányt szabnak.
Amikor ezen az újabb Jelenések-kommentáron dolgoztam, arra törekedtem, hogy jó kiindulópontként szolgáljon a premillennista bibliamagyarázók részére, vagyis azok részére, akik hite szerint Krisztus azelőtt tér vissza a földre, hogy messiási királyságát megalapítaná. Túlontúl merész volnék, ha azt remélném, hogy a megközelítésem mindig meggyőző lesz, minden olvasó számára. De ha a könyv újabb megvilágításba helyezi Isten Igéjét, és a keresztény reménységet erősíti, a szerző várakozása teljesült.
Az Úr Jézus Krisztus – a Jelenések főszereplője – szerezzen magának dicsőséget ezeken az oldalakon, amelyeken arra keresem a választ, mit látott és hallott János Patmosz szigetén.”
John F. Walvoord