A Bolyki Brothersszel gospelt, rockot és jazzt, a Budapesti Fesztiválzenekarral és az Erkel Ferenc Kamarazenekarral klasszikus zenét, saját közösségében pedig protestáns énekeket játszó szerző napi valóságként éli meg a világi és az egyházi zene sokféleségét és szétszabdaltságát. Kötetében egyszerre gondolkodtat el esztétikai ítéleteink kulturális gyökereiről, egyházunk zenei hagyományairól, Európa zenetörténetének fordulatairól, ám az élvezetes stílusú, humoros hasonlatokkal tűzdelt keresésen újra és újra átszűrődik az igazi kérdés: milyen zenét szeret Isten? Szerzőnk nem ígéri, hogy válaszol, ám nem is futamodik meg: a Szentírás alapján megpróbál igaz képet festeni arról, milyen lelkülettel dicsérték az Urat zsidók és keresztények, s mit szűrhetünk le ebből mi itt, a 21. században. Ugyanis a zenének nem konfliktusforrásnak, hanem a dicséret és magasztalás eszközének kell lennie!