Zsidókhoz írt levél
Zsidókhoz írt levél

Zsidókhoz írt levél

(Író)
 
0,0 (0 vote(s))

1200 Ft


Jelenleg nem kapható

A Zsidókhoz írt levél minden más levélnél jobban rámutat arra, hogy Jézus Krisztus egyetlen áldozatával örökre felnyitotta a kárpitot és lehetővé tette számunkra, hogy eljussunk a teljes szabadulás és tökéletesség állapotába. Részletesen leírja, hogyan tölti be és váltja fel Krisztus a lévita papságot. Ugyanakkor a Zsidókhoz írt levél az Újszövetség mérhetetlen felsőbbrendűségét tárja elénk.
Ez a levél kimondottan az első századbeli zsidókhoz szól, akik "egyszer megvilágosíttattak" és "részeseivé lettek a Szent Léleknek". Ez a tény viszont nem jelenti azt, hogy most számunkra nincs üzenete. Ellenkezőleg, ez az értékes levél megmagyarázza a hívőknek a keresztyén hit néhány mély értelmű igazságát.
Dr. Brian J. Bailey nagy szakértelemmel ötvözi negyven év személyes tapasztalatát egyedülállóan mély bibliaismeretével, értékes segítséget nyújtva azok számára, akik komolyan tanulmányozzák Isten Igéjét. Ha elkezdjük vezérfonalként használni ezt a könyvet, akkor az nagy segítségünkre lesz úgy az ismeretn szintjén, mint szellemileg. Megmagyarázza Jézus Krisztus személyének mindenek felett való felsőbbrendűségét, az evangélium felsőbbrendűségét a törvénnyel szemben, és a hit érdemeit, ami az igazi és legjobb elv.
Ez a könyv azzal a céllal íródott, hogy segítsen Isten népének bemenni a kárpit mögé, a szentek szentjébe, Isten jelenlétébe, hogy Isten törvényei beíródjanak szívünk hústábláiba. Ezáltal betöltjük Isten újszövetségi tervét és felmagasztaljuk Őt az életünkben.


ISBN: 9632176006
Eredeti cím: Hebrews - Within the Veil
Kód: 3570
Méretek: 147 x 209 x 15 mm
Súly: 0,345kg
Oldalszám: 225
Nyelv: magyar

Ehhez a termékhez mások az alábbi termékeket vásárolták meg:

Vélemények és ismertetők

Írjon véleményt erről a termékről!

You must be logged in to add a product review.

Iratkozzon fel a CLC hírlevelére,

hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!

A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál.
Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!