Fiókom

Cseri Kálmán

(Kecskemét, 1939. április 30. – 2017. február 13.) magyar református lelkipásztor.

Kecskeméten érettségizett 1957-ben. Tanulmányait a Károli Gáspár Református Teológián folytatta, ahol 1962-ben végzett. 3 évig Cecén, majd 6 évig Budahegyvidéken szolgált segédlelkészként. Innen hívta meg lelkipásztorának a pasaréti gyülekezet Joó Sándor halála után, 1971-ben. 39 éven keresztül a Pasaréti Református Egyházközség vezető lelkésze, innen vonult nyugdíjba 2010. június 30-án. Utóda Horváth Géza lett, aki 1988-tól a nagyvarsányi református gyülekezet lelkipásztora volt.

Cseri Kálmán hitvallása szerint minden gyakorlati kérdésben is Isten igéje, a Biblia szerint szeretne dönteni és cselekedni. A református lelkipásztori irodalom kiemelkedő művelője, akit nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is széles körben ismernek. Több mint húsz önálló, számos kiadást megért kötete, nagyszámú folyóiratcikke és publikációja jelent meg.

2017. február 13-án, hosszú betegség után hunyt el.

 

Cseri Kálmán

Termék Vásárlási információk
Életünk ősze Életünk ősze (Füzetkapcsolt) 499,00 Ft
Web ár: 449 Ft
Fiz.: 449 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Öregen is gyümölcsöző Öregen is gyümölcsöző (Papír) 1500,00 Ft
Web ár: 1350 Ft
Fiz.: 1350 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Mit ünnepelünk húsvétkor? Mit ünnepelünk húsvétkor? (Füzetkapcsolt)
Web ár: 499 Ft
Fiz.: 499 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Pasaréti prédikációk 1983 Pasaréti prédikációk 1983 (Keménytáblás) [Antikvár könyv] Web ár: 600 Ft
Fiz.: 600 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Pasaréti prédikációk 1977-1979 Pasaréti prédikációk 1977-1979 (Keménytáblás) [Antikvár könyv] Web ár: 600 Ft
Fiz.: 600 Ft
Végleg elfogyott
Pasaréti prédikációk 1978 Pasaréti prédikációk 1978 (Keménytáblás) [Antikvár könyv] Web ár: 600 Ft
Fiz.: 600 Ft
Végleg elfogyott
Református hitünk Református hitünk (Papír) [Antikvár könyv] Web ár: 800 Ft
Fiz.: 800 Ft
Antikvár könyv - egyedi példány
Kosárba teszem
Pasaréti prédikációk 1990. VII-XII. Pasaréti prédikációk 1990. VII-XII. (Keménytáblás) [Antikvár könyv] Web ár: 600 Ft
Fiz.: 600 Ft
Végleg elfogyott
Bibliai alapfogalmak Bibliai alapfogalmak (Papír) 3500,00 Ft
Web ár: 3150 Ft
Fiz.: 3150 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Mi van a halál után? Mi van a halál után? (Papír) 2000,00 Ft
Web ár: 1800 Ft
Fiz.: 1800 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Kicsoda Jézus Krisztus? Kicsoda Jézus Krisztus? (Papír) 2000,00 Ft
Web ár: 1800 Ft
Fiz.: 1800 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Pál életútja Pál életútja (Papír) 2000,00 Ft
Web ár: 1800 Ft
Fiz.: 1800 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Isten kérdez Isten kérdez (Papír) 2000,00 Ft
Web ár: 1800 Ft
Fiz.: 1800 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Ábrahám útja Ábrahám útja (Papír) 2000,00 Ft
Web ár: 1800 Ft
Fiz.: 1800 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Kövess engem! Kövess engem! (Papír)
890,00 Ft
Web ár: 801 Ft
Fiz.: 801 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Újonnan kell születnetek Újonnan kell születnetek (Papír) 1500,00 Ft
Web ár: 1350 Ft
Fiz.: 1350 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
A Törvény betöltése... A Törvény betöltése... (Papír)
2200,00 Ft
Web ár: 1980 Ft
Fiz.: 1980 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Tízparancsolat Tízparancsolat (papír) 3900,00 Ft
Web ár: 3510 Ft
Fiz.: 3510 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
A célra nézz! A célra nézz! (Papír) 1100,00 Ft
Web ár: 990 Ft
Fiz.: 990 Ft
Végleg elfogyott
Sorsfordító imádságok Sorsfordító imádságok (Papír) 2500,00 Ft
Web ár: 2250 Ft
Fiz.: 2250 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Tudom, kinek hittem Tudom, kinek hittem (papír) [Antikvár könyv] Web ár: 300 Ft
Fiz.: 300 Ft
Végleg elfogyott
Ki a mi Istenünk? Ki a mi Istenünk? (Papír) 1500,00 Ft
Web ár: 1350 Ft
Fiz.: 1350 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Elengedett adósság Elengedett adósság (Papír) [Antikvár könyv]
Joó Sándor (Író), Cseri Kálmán (Szerkesztő)
Web ár: 1500 Ft
Fiz.: 1500 Ft
Végleg elfogyott
Amikor eljött a pünkösd napja... Amikor eljött a pünkösd napja... (Füzetkapcsolt) Web ár: 270 Ft
Fiz.: 270 Ft
Végleg elfogyott
Gyógyító beszélgetés Gyógyító beszélgetés (papír) 1200,00 Ft
Web ár: 1080 Ft
Fiz.: 1080 Ft
Végleg elfogyott
Kegyelem néktek! Kegyelem néktek! (Papír)
1400,00 Ft
Web ár: 1260 Ft
Fiz.: 1260 Ft
Jelenleg nem kapható
Pál apostol Pál apostol (Papír) [Antikvár könyv] Web ár: 300 Ft
Fiz.: 300 Ft
Jelenleg nem kapható
Kicsoda Jézus Krisztus? Kicsoda Jézus Krisztus? (Papír)
990,00 Ft
Web ár: 891 Ft
Fiz.: 891 Ft
Jelenleg nem kapható
Minek az ünnepe a karácsony? Minek az ünnepe a karácsony? (füzet) 180,00 Ft
Web ár: 162 Ft
Fiz.: 162 Ft
Végleg elfogyott
A kegyelem harmatja A kegyelem harmatja (papír)
4990,00 Ft
Web ár: 4491 Ft
Fiz.: 4491 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Fölkelvén hazament Fölkelvén hazament (papír) 700,00 Ft
Web ár: 630 Ft
Fiz.: 630 Ft
Végleg elfogyott
Négyküllős kerék Négyküllős kerék (Papír)
2500,00 Ft
Web ár: 2250 Ft
Fiz.: 2250 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Noé Istennel járt Noé Istennel járt (Papír) 1200,00 Ft
Web ár: 1080 Ft
Fiz.: 1080 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Felismerték Őt Felismerték Őt (Papír) 1200,00 Ft
Web ár: 1080 Ft
Fiz.: 1080 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Csendes csodák Csendes csodák (Papír)
Bene Éva (Író), Cseri Kálmán (Író)
2200,00 Ft
Web ár: 1980 Ft
Fiz.: 1980 Ft
Végleg elfogyott
Emberek a kereszt körül Emberek a kereszt körül (Papír) 2500,00 Ft
Web ár: 2250 Ft
Fiz.: 2250 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Ünnepeljünk együtt! Ünnepeljünk együtt! (Keménytáblás) 2900,00 Ft
Web ár: 2610 Ft
Fiz.: 2610 Ft
Végleg elfogyott
A kapernaumi százados A kapernaumi százados (Papír) 1500,00 Ft
Web ár: 1350 Ft
Fiz.: 1350 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Pál életútja Pál életútja (Papír) 800,00 Ft
Web ár: 720 Ft
Fiz.: 720 Ft
Jelenleg nem kapható
Uram, hogy lássak! Uram, hogy lássak! (Papír) 890,00 Ft
Web ár: 801 Ft
Fiz.: 801 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Istentől kapott fegyverzet Istentől kapott fegyverzet (Papír) 1490,00 Ft
Web ár: 1341 Ft
Fiz.: 1341 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Bibliai alapfogalmak Bibliai alapfogalmak (Papír) 1400,00 Ft
Web ár: 1260 Ft
Fiz.: 1260 Ft
Végleg elfogyott
Ábrahám útja Ábrahám útja (Papír) 700,00 Ft
Web ár: 630 Ft
Fiz.: 630 Ft
Jelenleg nem kapható
Ami történni fog Ami történni fog (Papír) 1100,00 Ft
Web ár: 990 Ft
Fiz.: 990 Ft
Végleg elfogyott
A kegyelem harmatja - hangoskönyv A kegyelem harmatja - hangoskönyv 2500,00 Ft
Web ár: 2250 Ft
Fiz.: 2250 Ft
Végleg elfogyott
Mi van a halál után? Mi van a halál után? (Papír) 900,00 Ft
Web ár: 810 Ft
Fiz.: 810 Ft
Végleg elfogyott
Szeressétek egymást! Szeressétek egymást! (Papír) 1100,00 Ft
Web ár: 990 Ft
Fiz.: 990 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Naamán Naamán (Papír) 2500,00 Ft
Web ár: 2250 Ft
Fiz.: 2250 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem
Öregen is gyümölcsöző Öregen is gyümölcsöző (papír) 890,00 Ft
Web ár: 801 Ft
Fiz.: 801 Ft
Végleg elfogyott
Vak voltam - most látok Vak voltam - most látok 890,00 Ft
Web ár: 801 Ft
Fiz.: 801 Ft
Megrendelhető
Kosárba teszem