C.S. Lewis

C. S. Lewis 1898-ban született Belfastban, szülei – Albert és Flora – szenvedélyes olvasók voltak. Clive Staples-ként anyakönyvezték, ám háromévesen kijelentette, hogy az ő valódi neve Jack, s innentől kezdve mindenki így is hívta. Édesanyjuk 1908-as halálát követően Jacket és bátyját, Warrent egy Wynyard nevű bentlakásos iskolába küldték, majd Lewis a gimnáziumot a Malvem College-ban végezte. Írként nem volt köteles szolgálni a hadseregben, ő mégis részt vett az első világháborúban.
Négy év tanulás után Lewis három kitűnő minősítésű diplomát szerzett Oxfordban: görög és latin irodalomból, antik filozófiából, valamint angol nyelvből és irodalomból. Ezek után óraadói állást vállalt, miközben beadta jelentkezését egy egyetemi tanári pályázatra is. Sokadszori próbálkozás után végül elnyert egy ösztöndíjat, mellyel – 1925 októberétől – angolt taníthatott az oxfordi Magdalen College-ban.
Jack megtérését hosszas „küzdelem” előzte meg, és mindig azt állította, hogy nem érzelmi alapon, hanem a logika és az észszerűség hangját követve döntött így. Ebbe az irányba most is a könyvek és néhány közeli barátja hatására indult el, és megtérését a The Pilgrim’s Regress (A zarándok visszaútja – utalás Bunyan könyvére) című könyvében – allegorikus formában – beszéli el. Lewis ezek után kezdett el a tanítás mellett keresztény (hitvédelmi) könyveket is írni.
A második világháború alatt Jack sem akart kimaradni az összefogásból, ezért csatlakozott a nemzetőrséghez, és 1941 és 1944 között a BBC-n tartott egy kereszténységről szóló rádiós előadássorozatot is. Ennek írott változatát Keresztény vagyok! címmel gyűjtötte össze. Oxford után 1954-ben Cambridge-ben kapott állást, ahol egészen nyugdíjba vonulásáig dolgozott.
C. S. Lewis felesége, Joy Gresham halála után három évvel, 1963. november 22-én hunyt el. Lewist máig a 20. század egyik legmeghatározóbb keresztény gondolkodójaként tartják számon, legfontosabb műveinek – hitvédelmi írásain túl – a Narnia krónikái című sorozat, a Csűrcsavar levelei, illetve a Kozmikus trilógia tekinthetők.

C.S. Lewis

The Four Loves
C.S. Lewis (Író)

The different types of love

  • ISBN: 9780007461226
  • Méretek: 129 x 197 x 14 mm
  • Súly: 0,170kg
  • Kötés: Paperback
  • Oldalszám: 170
Vásárlási információk 4960,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

4960,00 Ft
4464 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

The Problem of Pain
C.S. Lewis (Író)

Why we must suffer?

  • ISBN: 9780007461264
  • Kód: 6462
  • Méretek: 128 x 197 x 15 mm
  • Súly: 0,170kg
  • Kötés: Paperback
  • Oldalszám: 164
Vásárlási információk 4000,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

4000,00 Ft
3600 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Mere Christianity
C.S. Lewis (Író)

The Beloved Classic on Christian Belief

  • ISBN: 9780007461219
  • Méretek: 128 x 196 x 20 mm
  • Súly: 0,245kg
  • Kötés: Paperback
  • Oldalszám: 234
Vásárlási információk 4250,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Jelenleg nem kapható

4250,00 Ft
3825 Ft
Megtakarítás: 10%

Miracles - Do they really happen?
C.S. Lewis (Író)

Do they really happen?

  • ISBN: 9780007461257
  • Méretek: 128 x 196 x 25 mm
  • Súly: 0,290kg
  • Kötés: Paperback
  • Oldalszám: 294
Vásárlási információk 3750,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Jelenleg nem kapható

3750,00 Ft
3375 Ft
Megtakarítás: 10%

Surprised by Joy
C.S. Lewis (Író)

Lewis was for many years an atheist, and in Surprised by Joy he vividly describes the spiritual quest which eventually convinced him of the truth and reality of the Christian faith.

  • ISBN: 9780007461271
  • Kód: 2840
  • Méretek: 127 x 197 x 23 mm
  • Súly: 0,275kg
  • Kötés: Paperback
  • Oldalszám: 278
Vásárlási információk 5500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Igény szerint beszerezhető

5500,00 Ft
4950 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem