Nem található ilyen termék.
(Kecskemét, 1939. április 30. – 2017. február 13.) magyar református lelkipásztor.
Kecskeméten érettségizett 1957-ben. Tanulmányait a Károli Gáspár Református Teológián folytatta, ahol 1962-ben végzett. 3 évig Cecén, majd 6 évig Budahegyvidéken szolgált segédlelkészként. Innen hívta meg lelkipásztorának a pasaréti gyülekezet Joó Sándor halála után, 1971-ben. 39 éven keresztül a Pasaréti Református Egyházközség vezető lelkésze, innen vonult nyugdíjba 2010. június 30-án. Utóda Horváth Géza lett, aki 1988-tól a nagyvarsányi református gyülekezet lelkipásztora volt.
Cseri Kálmán hitvallása szerint minden gyakorlati kérdésben is Isten igéje, a Biblia szerint szeretne dönteni és cselekedni. A református lelkipásztori irodalom kiemelkedő művelője, akit nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is széles körben ismernek. Több mint húsz önálló, számos kiadást megért kötete, nagyszámú folyóiratcikke és publikációja jelent meg.
2017. február 13-án, hosszú betegség után hunyt el.
Minek az ünnepe a karácsony? [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író)
Kit, mit és főleg: miért ünnepelünk karácsonykor? Vajon az ajándékozási lázban nem pont saját magunkkal vagyunk elfoglalva? Érdemes megállni, magunkba nézni, és azután feltekinteni arra, aki az igazi ajándékot, Önmagát adta nekünk: Jézusra.
Antikvár könyv - egyedi példány
Ezt a terméket hozzáadtuk a kosarához.
Kosarának összértéke:
Megrendelés Vásárlás folytatása
Mit ünnepelünk húsvétkor? [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író)
Cseri Kálmán rövid írása a húsvét lényegéről: Krisztus kereszthalálára, feltámadásáról és az üdvösségről szól.
Pasaréti prédikációk 1989 első félév [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író), Sarkadi Nagy Pál (Író), Szenci Győző (Író)
Cseri Kálmán, Sarkadi Nagy Pál, Szenci Győző igehirdetései.
Végleg elfogyott
Hogyan ad Isten gyõzelmet? [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író)
Ez a történet arról szól, hogyan adott Isten győzelmet óriási túlerővel szemben is azoknak, akik bíztak benne.
Mi van a halál után? [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író)
Mi az élet? És mi a halál?... Cseri Kálmán új könyve érdekes kérdésekkel foglalkozik...
Ki a mi Istenünk? [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író)
Ki a mi Istenünk? Elhangzott a pasaréti református gyülekezetben. 2005. szeptember 18-25.
Pasaréti prédikációk 1974-1980 [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író)
Cseri Kálmán igehirdetései 1974-től 1980-ig.
Pasaréti prédikációk 1994 I.-XII. [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író)
Cseri Kálmán igehirdetései.
Pasaréti prédikációk 1993 I-XII. kötet [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író), Madocsay Miklós (Író), Varga Róbert (Író)
Cseri Kálmán, Madocsay Miklós, Varga Róbert igehirdetései
A tízparancsolat [Antikvár könyv] - Pasaréti prédikációk 1978-1979 Cseri Kálmán (Író)
Pasaréti prédikációk 1971 I-II. kötet [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író)
Cseri Kálmán, Sarkady Nagy Pál és Takaró Tamás igehirdetései
Pasaréti prédikációk 1985 I-II. kötet [Antikvár könyv] Bartha Ferencné (Író), Billy Graham (Író), Bolyki János (Író), Cseri Kálmán (Író), Sarkadi Nagy Pál (Író)
Cseri Kálmán, Sarkadi Nagy Pál, dr. Bolyki János, Szenci Győző, Bartha Ferencné, Billy Graham igehirdetései
Pasaréti prédikációk 1984 I-II. kötet [Antikvár könyv] Ajtony Artúr (Író), Cseri Kálmán (Író), Gyökössy Endre (Író), Sarkadi Nagy Pál (Író), Végh Tamás (Író)
Cseri Kálmán, Gyökössy Endre, Végh Tamás, Ajtony Artúr, Sarkadi Nagy Pál prédikációi.
Pasaréti prédikációk 1986 I-II. kötet [Antikvár könyv] Bolyki János (Író), Cseri Kálmán (Író), Sarkadi Nagy Pál (Író)
Cseri Kálmán, Sarkadi Nagy Pál, dr. Bolyki János prédikációi.
Ne félj, csak higgy! - A sorozat elhangzott a Pasaréti Református Gyülekezetben 1995, szeptember 24 - október 1. között Cseri Kálmán (Író), Sipos Ete Álmos (Író)
Igehirdetés-sorozat, mely 1995 őszén hangzott el a Pasaréti Református Gyülekezetben.
Megrendelhető
Újonnan kell születnetek Cseri Kálmán (Író)
Evangélizációs igehirdetés-sorozat, mely 1993-ban hangzott el.
Nők a Bibliában 2. - Ószövetség II. Míkaltól Eszterig Cseri Kálmán (Író)
Igehirdetések 1983-84-ből
Nők a Bibliában 1. - Ószövetség I. Évától Annáig Cseri Kálmán (Író)
Kisemberek a nagy Isten szolgálatában - Igehirdetések Cseri Kálmán (Író)
Tizenöt igehirdetés az Újszövetség "jelentéktelen" embereiről
Van Isten! - Jézussal egy hajóban - Két igehirdetés-sorozat Cseri Kálmán (Író)
Két igehirdetés-sorozat
Mi Atyánk... - Gedeon-sorozat [Antikvár könyv] - Igehirdetés-sorozatok 1982-83 Cseri Kálmán (Író)
Taníts imádkozni és Hogyan ad Isten győzelmet c. kötetekben megjelent prédikációsorozatok.
Református hitünk [Antikvár könyv] - Hittankönyv a konfirmáció utáni korosztálynak (1991) Cseri Kálmán (Író)
Hittankönyv a konfirmáció utáni korosztálynak Cseri Kálmán tollából.
Tanítványság és szolgálat - a mai Magyarországon [Antikvár könyv] - (1999) Anne-Marie Kool (Író), Boross Géza (Író), Cseri Kálmán (Író), Hecker Frigyes (Író), John R.W. Stott (Író)
A lelkipásztori hivatás aktuális kérdései
Teherbíró keresztyénség [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író)
Gyógyító beszélgetés - Igehirdetés-sorozat a samáriai asszony története nyomán Cseri Kálmán (Író)
Igehirdetés-sorozat a samáriai asszony története nyomán
Fölkelvén hazament - Evangélizációs igehirdetés-sorozat Cseri Kálmán (Író)
A tékozló fiú történetét feldolgozó evangélizáló igehirdetés-sorozat
Pasaréti prédikációk 1988 I-II. kötet [Antikvár könyv] Boross Géza (Író), Cseri Kálmán (Író), Gyökössy Endre (Író), Sarkadi Nagy Pál (Író), Varga Róbert (Író)
Cseri Kálmán, Gyökössy Endre, Varga Róbert, Sarkadi Nagy Pál és dr. Boross Géza igehirdetései.
Pasaréti prédikációk 1977 [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író), Sarkadi Nagy Pál (Író)
Cseri Kálmán, Sarkadi Nagy Pál igehirderései.
Pasaréti prédikációk 1976 [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író), Sarkadi Nagy Pál (Író)
Cseri Kálmán és Sarkadi Nagy Pál igehirdetései.
Életünk ősze Cseri Kálmán (Író)
Hogyan gondolkoznak az emberek életünk őszéről, az elmúlásról, és mit tanít erről a Biblia?
Öregen is gyümölcsöző Cseri Kálmán (Író)
Mit ér az ember, ha vén? Sokat, nagyon sokat érhet!
Mit ünnepelünk húsvétkor? Cseri Kálmán (Író)
Pasaréti prédikációk 1983 [Antikvár könyv] Bolyki János (Író), Cseri Kálmán (Író), Gyökössy Endre (Író), Sarkadi Nagy Pál (Író)
Cseri Kálmán és mások igehirdetései.
Pasaréti prédikációk 1977-1979 [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író), Draskóczy István (Író), Sarkadi Nagy Pál (Író)
Pasaréti prédikációk 1978 [Antikvár könyv] Cseri Kálmán (Író), Gyökössy Endre (Író), Madocsay Miklós (Író), Molnár Miklós (Író), Sarkadi Nagy Pál (Író)
Református hitünk [Antikvár könyv] - Hittankönyv a konfirmáció utáni korosztálynak Cseri Kálmán (Író)
Hittankönyv a konfirmáció utáni korosztálynak.
Pasaréti prédikációk 1990. VII-XII. [Antikvár könyv] Bolyki János (Író), Cseri Kálmán (Író), Sarkadi Nagy Pál (Író), Sipos Ete Álmos (Író), Takaró Tamás (Író)
Cseri Kálmán és mások igehirdetései a rendszerváltás évéből.
Bibliai alapfogalmak Cseri Kálmán (Író)
Váljanak mindennapjaink részéve a Biblia legfontosabb tanításai!
Mi van a halál után? Cseri Kálmán (Író)
Mi az élet? És mi a halál?...
Kicsoda Jézus Krisztus? Cseri Kálmán (Író)
Evangélizációs igehirdetés-sorozat
Pál életútja - Igehirdetés-sorozat Cseri Kálmán (Író)
Cseri Kálmán igehirdetés-sorozata Pál életének nyomába ered - ezen keresztül pedig önmagunkkal is szembesít.
Isten kérdez Cseri Kálmán (Író)
Mi gyakran teszünk fel Istennek kérdéseket, olykor azonban Ő is kérdez minket.
Ábrahám útja Cseri Kálmán (Író)
Ahol Ábrahám megállt, sátrat épített, és mellé mindig épített oltárt is, amelynél Istent imádta.
Igehirdetések
Kövess engem! - Igehirdetések Péter életútjáról Cseri Kálmán (Író)
Igehirdetések Péter életútjáról
A Törvény betöltése... - A Tízparancsolat magyarázata Cseri Kálmán (Író)
A Tízparancsolat magyarázata
Tízparancsolat Cseri Kálmán (Író)
Az a tömör igazságcsokor, amit Tízparancsolatként ismerünk, nem avul el az idő múlásával. Sőt, egyre nélkülözhetetlenebb az emberi együttélés problémáira.
Sorsfordító imádságok Cseri Kálmán (Író)
Mi a titka azoknak a "nagy imádkozóknak", akik tudnak kitartóan és odaadóan könyörögni?
A célra nézz! - Igehirdetések a Timótheus levelek alapján Cseri Kálmán (Író)
Prédikációk Timótheusról
Tudom, kinek hittem [Antikvár könyv] - Az apostoli hitvallás magyarázata Cseri Kálmán (Író)
Az apostoli hitvallás magyarázata