Cseri Kálmán

(Kecskemét, 1939. április 30. – 2017. február 13.) magyar református lelkipásztor.

Kecskeméten érettségizett 1957-ben. Tanulmányait a Károli Gáspár Református Teológián folytatta, ahol 1962-ben végzett. 3 évig Cecén, majd 6 évig Budahegyvidéken szolgált segédlelkészként. Innen hívta meg lelkipásztorának a pasaréti gyülekezet Joó Sándor halála után, 1971-ben. 39 éven keresztül a Pasaréti Református Egyházközség vezető lelkésze, innen vonult nyugdíjba 2010. június 30-án. Utóda Horváth Géza lett, aki 1988-tól a nagyvarsányi református gyülekezet lelkipásztora volt.

Cseri Kálmán hitvallása szerint minden gyakorlati kérdésben is Isten igéje, a Biblia szerint szeretne dönteni és cselekedni. A református lelkipásztori irodalom kiemelkedő művelője, akit nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is széles körben ismernek. Több mint húsz önálló, számos kiadást megért kötete, nagyszámú folyóiratcikke és publikációja jelent meg.

2017. február 13-án, hosszú betegség után hunyt el.

 

Cseri Kálmán

Kicsoda Jézus Krisztus?
Cseri Kálmán (Író)

Evangélizációs igehirdetés-sorozat

  • ISBN: 9786158034753
  • Méretek: 145 x 206 x 8 mm
  • Súly: 0,175kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 128
Vásárlási információk 990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Jelenleg nem kapható

990,00 Ft
891 Ft
Megtakarítás: 10%

Minek az ünnepe a karácsony?
Cseri Kálmán (Író)

  • Kód: 2758
  • Méretek: 12 x 142 x 1 mm
  • Súly: 0,020kg
  • Kötés: füzet
  • Oldalszám: 20
Vásárlási információk 180,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

180,00 Ft
162 Ft
Megtakarítás: 10%

A kegyelem harmatja - Napi áhítatok
Cseri Kálmán (Író)

Áhítatok az év minden napjára

  • ISBN: 9789632880785
  • Kód: 4555
  • Méretek: 145 x 203 x 23 mm
  • Súly: 0,520kg
  • Kötés: papír
  • Oldalszám: 382
Vásárlási információk 4990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

4990,00 Ft
4491 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Fölkelvén hazament - Evangélizációs igehirdetés-sorozat
Cseri Kálmán (Író)

A tékozló fiú története

  • ISBN: 9789636507597
  • Méretek: 146 x 205 x 5 mm
  • Súly: 0,125kg
  • Kötés: papír
  • Oldalszám: 88
Vásárlási információk 700,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

700,00 Ft
630 Ft
Megtakarítás: 10%

Négyküllős kerék - A hitben való növekedés feltételei
Cseri Kálmán (Író)

A lelki növekedést segítő négy tényezőről

  • ISBN: 9789632884073
  • Méretek: 130 x 197 x 8 mm
  • Súly: 0,160kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 104
Vásárlási információk 2500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

2500,00 Ft
2250 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Noé Istennel járt - Igehirdetések
Cseri Kálmán (Író)

Igehirdetések

  • ISBN: 9789630021757
  • Méretek: 147 x 207 x 5 mm
  • Súly: 0,115kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 78
Vásárlási információk 1200,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

1200,00 Ft
1080 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Felismerték Őt - Az emmausi tanítványok történetének magyarázata
Cseri Kálmán (Író)

Az emmausi tanítványok történetének magyarázata

  • ISBN: 9789638944245
  • Méretek: 145 x 203 x 5 mm
  • Súly: 0,125kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 90
  • Megjelenés dátuma: 2013.03.29
Vásárlási információk 1200,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

1200,00 Ft
1080 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Csendes csodák - Interjú Cseri Kálmánnal
Bene Éva (Író), Cseri Kálmán (Író)

Interjúkötet

  • ISBN: 9789636628901
  • Méretek: 122 x 182 x 8 mm
  • Súly: 0,155kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 160
Vásárlási információk 2200,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

2200,00 Ft
1980 Ft
Megtakarítás: 10%

Emberek a kereszt körül
Cseri Kálmán (Író)

Bibliai személyek jelleme és sorsa

  • ISBN: 9789632881867
  • Méretek: 130 x 197 x 11 mm
  • Súly: 0,215kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 156
  • Megjelenés dátuma: 2013.11.11
Vásárlási információk 2500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

2500,00 Ft
2250 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Ünnepeljünk együtt!
Cseri Kálmán (Író)

Válogatás korábban kötetben meg nem jelent, ünnepi témájú igehirdetésekből

  • ISBN: 9789639967380
  • Méretek: 145 x 200 x 25 mm
  • Súly: 0,550kg
  • Kötés: Keménytáblás
  • Oldalszám: 314
  • Megjelenés dátuma: 2013.09.25
Vásárlási információk 2900,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

2900,00 Ft
2610 Ft
Megtakarítás: 10%

A kapernaumi százados
Cseri Kálmán (Író)

Ez a történet bátorít minket, hogy annak lássuk Jézust, aki Ő valójában

  • ISBN: 9786158034722
  • Méretek: 147 x 207 x 5 mm
  • Súly: 0,110kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 72
Vásárlási információk 1500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

1500,00 Ft
1350 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Pál életútja
Cseri Kálmán (Író)

Cseri Kálmán igehirdetés-sorozata Pál életének nyomába ered - ezen keresztül pedig önmagunkkal is szembesít.

  • ISBN: 9789630052830
  • Kód: 2853
  • Méretek: 147 x 205 x 6 mm
  • Súly: 0,120kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 100
Vásárlási információk 800,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Jelenleg nem kapható

800,00 Ft
720 Ft
Megtakarítás: 10%

Uram, hogy lássak!
Cseri Kálmán (Író)

Bartimeus története

  • ISBN: 9638700650
  • Kód: 6342
  • Méretek: 145 x 201 x 6 mm
  • Súly: 0,120kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 88
Vásárlási információk 890,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

890,00 Ft
801 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Istentől kapott fegyverzet
Cseri Kálmán (Író)

Igehirdetés-sorozat az Efézus 6:10-20 alapján

  • ISBN: 9789638813787
  • Méretek: 150 x 210 x 8 mm
  • Súly: 0,175kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 122
Vásárlási információk 1490,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

1490,00 Ft
1341 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Bibliai alapfogalmak
Cseri Kálmán (Író)

Istenről, az emberről, a bűnről, a kegyelemről, az újjászületésről - és még sok hasonlóan fontos témáról

  • ISBN: 9789632174433
  • Méretek: 142 x 220 x 10 mm
  • Súly: 0,195kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 152
Vásárlási információk 1400,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

1400,00 Ft
1260 Ft
Megtakarítás: 10%

Ábrahám útja [Antikvár könyv]
Cseri Kálmán (Író)

Ahol Ábrahám megállt, sátrat épített, és mellé mindig épített oltárt is, amelynél Istent imádta.

  • ISBN: 9786158034708
  • Méretek: 145 x 205 x 5 mm
  • Súly: 0,120kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 86
Vásárlási információk

Végleg elfogyott

1000 Ft

Ami történni fog - A Jelenések könyvének mai üzenete
Cseri Kálmán (Író)

Az 1.századi keresztyéneknek nagy szükségük volt arra, hogy megalapozott reménységük legyen Jézus Krisztusban. Nekünk is!

  • ISBN: 9789638944276
  • Méretek: 145 x 205 x 10 mm
  • Súly: 0,217kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 168
Vásárlási információk 1600,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

1600,00 Ft
1440 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

A kegyelem harmatja - hangoskönyv
Cseri Kálmán (Író)

Cseri Kálmán nagy népszerűségnek örvendő napi áhítatos könyve hangzó formában - a szerző felolvasásában!

  • ISBN: 9789632881942
  • Megjelenés dátuma: 2013.11.18
Vásárlási információk 2500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

2500,00 Ft
2250 Ft
Megtakarítás: 10%

Mi van a halál után?
Cseri Kálmán (Író)

Mi az élet? És mi a halál?... Cseri Kálmán új könyve érdekes kérdésekkel foglalkozik...

  • ISBN: 9789638944238
  • Méretek: 144 x 206 x 8 mm
  • Súly: 0,180kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 134
Vásárlási információk 900,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

900,00 Ft
810 Ft
Megtakarítás: 10%

Szeressétek egymást! - Házasságról, gyerekekről
Cseri Kálmán (Író)

Mitől marad jó egy házasság egy életen keresztül?

  • ISBN: 9789632129695
  • Méretek: 145 x 205 x 7 mm
  • Súly: 0,145kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 107
  • Megjelenés dátuma: 2013.10.04
Vásárlási információk 1100,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

1100,00 Ft
990 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Naamán - Fürödj meg, és megtisztulsz
Cseri Kálmán (Író)

Vitéz hős, de leprás...

  • ISBN: 9789632881225
  • Méretek: 130 x 196 x 8 mm
  • Súly: 0,180kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 117
  • Megjelenés dátuma: 2013.03.08
Vásárlási információk 2500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

2500,00 Ft
2250 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Öregen is gyümölcsöző
Cseri Kálmán (Író)

Bővített, új kiadás!

  • ISBN: 9789638944221
  • Kód: 4858
  • Méretek: 145 x 205 x 5 mm
  • Súly: 0,105kg
  • Kötés: papír
  • Oldalszám: 70
Vásárlási információk 890,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

890,00 Ft
801 Ft
Megtakarítás: 10%

Vak voltam - most látok
Cseri Kálmán (Író)

A vakon született története

  • ISBN: 9789638700698
  • Kód: 4844
  • Méretek: 146 x 205 x 4 mm
  • Súly: 0,105kg
  • Oldalszám: 70
Vásárlási információk 890,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

890,00 Ft
801 Ft
Megtakarítás: 10%

József
Cseri Kálmán (Író)

Ma is, ugyanúgy mint József korában, küldetését csak az az ember töltheti be, aki kijárja Isten iskoláját.

  • ISBN: 9789632881188
  • Méretek: 133 x 197 x 10 mm
  • Súly: 0,210kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 173
  • Megjelenés dátuma: 2012.10.12
Vásárlási információk 2500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

2500,00 Ft
2250 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Jósáfát - A hívő élet buktatói és győzelmei
Cseri Kálmán (Író)

A hívő élet buktatói és győzelmei

  • ISBN: 978963027143
  • Kód: 2757
  • Méretek: 145 x 205 x 8 mm
  • Súly: 0,185kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 138
Vásárlási információk 1500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

1500,00 Ft
1350 Ft
Megtakarítás: 10%

Tanítványság és szolgálat a mai Magyarországon
Cseri Kálmán (Író), John R.W. Stott (Író)

  • ISBN: 9789639148314
  • Kód: 1486
  • Méretek: 142 x 197 mm
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 108
Vásárlási információk 750,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Nem kapható

750,00 Ft
675 Ft
Megtakarítás: 10%

Mit ünnepelünk húsvétkor?
Cseri Kálmán (Író)

Cseri Kálmán rövid írása a húsvét lényegéről: Krisztus kereszthalálára, feltámadásáról és az üdvösségről szól.

  • Méretek: 104 x 142 x 1 mm
  • Súly: 0,015kg
  • Kötés: Füzet
  • Oldalszám: 12
Vásárlási információk 180,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

180,00 Ft
162 Ft
Megtakarítás: 10%

Hogyan ad Isten győzelmet? - Evangélizáció Gedeon története alapján
Cseri Kálmán (Író)

Evangélizáció Gedeon története alapján

  • ISBN: 9789630022494
  • Kód: 804
  • Méretek: 146 x 204 x 6 mm
  • Súly: 0,140kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 100
Vásárlási információk 1200,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

1200,00 Ft
1080 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Miatyánk
Cseri Kálmán (Író)

Gondolatok az Úr imádságáról

  • ISBN: 9789632880907
  • Kód: 4761
  • Méretek: 131 x 197 x 8 mm
  • Súly: 0,195kg
  • Kötés: papír
  • Oldalszám: 128
Vásárlási információk 2500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

2500,00 Ft
2250 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Jónás - Evangélizáló igehirdetés-sorozat
Cseri Kálmán (Író)

Evangélizáló igehirdetés-sorozat

  • ISBN: 9789632025881
  • Kód: 3732
  • Méretek: 146 x 204 x 4 mm
  • Súly: 0,105kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 72
Vásárlási információk 1200,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

1200,00 Ft
1080 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem