Gary Chapman

Aki már hallotta Gary Chapman valamelyik előadását, tisztában lehet azzal, hogy a házasság területén szerzett tapasztalatai személyes élményekből fakadnak. Feleségével, Karolynnal már több mint 45 éve élnek együtt, így rengeteg „válságon” és „sikeren” mentek keresztül közös életük során. Ő pontosan az az ember, akihez legfontosabb kapcsolataink javítása és gyógyítása érdekében fordulhatunk. Saját élettapasztalatai, illetve 35 évnyi lelkipásztori és pártanácsadói működése után jelentette meg a Hangolva-sorozat első, Egymásra hangolva: Öt szeretetnyelv a házasságban című könyvét. Olvasók milliói számoltak be arról, hogy – az azóta New York Times bestsellerré váló – mű a szeretet kommunikálásának egyszerű és praktikus bemutatása által megmentette darabokra hulló házasságukat.

Gary Chapman

Mérgező munkahelyek - A negatív munkahelyi légkör kezelése
Gary Chapman (Író), Harold Myra (Író), Paul White (Író)

Brutális főnökök, mérgező emberek, lélekölő vállalati kultúrák: hogyan óvjuk meg testi-lelki épségünket a negatív környezetben?

  • ISBN: 9789632883410
  • Eredeti cím: Rising Above a Toxic Workplace
  • Méretek: 135 x 205 x 12 mm
  • Súly: 0,160kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 192
Vásárlási információk 3200,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

3200,00 Ft
2880 Ft
Megtakarítás: 10%

Nyerő páros
Gary Chapman (Író)

Hogyan lehet kölcsönös megelégedést szolgáló egyetértésre jutni?

  • ISBN: 9789632883595
  • Eredeti cím: Everybody Wins
  • Kód: 3548
  • Méretek: 125 x 183 x 8 mm
  • Súly: 0,145kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 112
Vásárlási információk 1750,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

1750,00 Ft
1575 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Változzunk együtt!
Gary Chapman (Író)

Gary Chapman új könyvében a változás közös útját vázolja fel.

  • ISBN: 9789632883588
  • Eredeti cím: Home Improvements
  • Kód: 3549
  • Méretek: 125 x 184 x 8 mm
  • Súly: 0,145kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 112
Vásárlási információk 1750,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

1750,00 Ft
1575 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

A szeretet esszenciája - Az öt szeretetnyelv ajándéka
Gary Chapman (Író)

Igényes kivitelű ajándékkönyv

  • ISBN: 9789632883151
  • Eredeti cím: The Heart of Five Love Languages
  • Méretek: 120 x 165 x 12 mm
  • Súly: 0,140kg
  • Kötés: Keménytáblás
  • Oldalszám: 64
Vásárlási információk 1500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

1500,00 Ft
1350 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Netfüggő gyerekek - Hogyan teremtsünk egyensúlyt a virtuális és a valódi kapcsolatok között
Arlene Pellicane (Író), Gary Chapman (Író)

Hogy ne csak a digitális világban legyenek otthon!

  • ISBN: 9789632883359
  • Eredeti cím: Growing Up Social
  • Méretek: 135 x 205 x 15 mm
  • Súly: 0,305kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 264
Vásárlási információk 2900,00 Ft
(Megtakarítás: 7%)

Végleg elfogyott

2900,00 Ft
2691 Ft
Megtakarítás: 7%

Tökéletes pajtás - Az 5 szeretetnyelv gyerekeknek
Gary Chapman (Író)

Fedezd fel a szeretetnyelved!

  • ISBN: 9789632883205
  • Eredeti cím: A Perfect Pet for Peyton
  • Méretek: 212 x 265 x 10 mm
  • Súly: 0,500kg
  • Kötés: Keménytáblás
  • Oldalszám: 64
Vásárlási információk 3200,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

3200,00 Ft
2880 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Életre szóló ígéretek pároknak - Bibliai gondolatok
Gary Chapman (Író)

Bibliai gondolatok házaspároknak

  • ISBN: 9789632883076
  • Eredeti cím: Life Promises for Couples
  • Méretek: 113 x 180 x 20 mm
  • Súly: 0,265kg
  • Kötés: Keménytáblás
  • Oldalszám: 210
Vásárlási információk 4500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

4500,00 Ft
4050 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Az 5 szeretetnyelv férfiaknak - Mitől lesz egy jó kapcsolat nagyszerű?
Gary Chapman (Író)

Fedezze fel felesége szeretetnyelvét, és hamarosan azon kapja majd magát, hogy újra egy boldog nővel él együtt!

  • ISBN: 9789632882697
  • Eredeti cím: The Five Love Languages for Men
  • Méretek: 135 x 204 x 10 mm
  • Súly: 0,225kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 184
Vásárlási információk 3990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Igény szerint beszerezhető

3990,00 Ft
3591 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Az 5 szeretetnyelv: Szólóban - Egyedül, de nem magányosan
Gary Chapman (Író)

Az egyedülállók öt szeretetnyelve

  • ISBN: 9789632882727
  • Eredeti cím: The Five Love Languages, Singles Edition
  • Kód: 5212
  • Méretek: 135 x 205 x 10 mm
  • Súly: 0,235kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 192
Vásárlási információk 2990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Jelenleg nem kapható

2990,00 Ft
2691 Ft
Megtakarítás: 10%

Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva (díszkiadás)
Gary Chapman (Író)

Az Egymásra hangolva díszkiadása remek ajándék pároknak esküvőre, évfordulókra vagy más különleges alkalmakra!

  • ISBN: 9789632882765
  • Eredeti cím: The Five Love Languages
  • Méretek: 140 x 210 x 20 mm
  • Súly: 0,375kg
  • Kötés: Keménytáblás
  • Oldalszám: 208
Vásárlási információk 5990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Jelenleg nem kapható

5990,00 Ft
5391 Ft
Megtakarítás: 10%

Az 5 szeretetnyelv: Gyerekekre hangolva
Campbell, Ross (Író), Gary Chapman (Író)

  • ISBN: 9789632882703
  • Eredeti cím: The Five Love Languages of Children
  • Kód: 3987
  • Méretek: 135 x 205 x 13 mm
  • Súly: 0,275kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 232
Vásárlási információk 3990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

3990,00 Ft
3591 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva - hangoskönyv [CD] - Az életre szóló szeretet titka
Gary Chapman (Író), Süveges Gergő

Gary Chapman népszerű könyve Süveges Gergő felolvasásában!

  • ISBN: 9789632882734
  • Kód: 3831
  • Méretek: 140 x 125 x 8 mm
  • Súly: 0,090kg
  • Kötés: CD
  • Lemezek száma: 1
  • Lejátszási idő: 238 min
Vásárlási információk 2990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Jelenleg nem kapható

2990,00 Ft
2691 Ft
Megtakarítás: 10%

Az 5 szeretetnyelv: Kamaszokra hangolva - Szeresd feltétel nélkül!
Gary Chapman (Író)

Szeresd feltétel nélkül!

  • ISBN: 9789632882710
  • Eredeti cím: The Five Love Languages of Teenagers
  • Kód: 4425
  • Méretek: 135 x 205 x 13 mm
  • Súly: 0,280kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 230
Vásárlási információk 3500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

3500,00 Ft
3150 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Szülőfüggő fiatalok - Hogyan szeressük felnőtt gyermekeinket?
Campbell, Ross (Író), Gary Chapman (Író)

Hogyan szeressük felnőtt gyermekeinket?

  • ISBN: 9789632882543
  • Eredeti cím: How to Really Love Your Adult Child
  • Méretek: 135 x 205 mm
  • Súly: 0,210kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 208
Vásárlási információk 2990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

2990,00 Ft
2691 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva - Az életre szóló szeretet titka
Gary Chapman (Író)

Öt szeretetnyelv a házasságban - Bővített új kiadás!

  • ISBN: 9789632882680
  • Eredeti cím: The Five Love Languages
  • Kód: 3594
  • Méretek: 135 x 205 x 12 mm
  • Súly: 0,250kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 204
Vásárlási információk 3990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

3990,00 Ft
3591 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

The Five Love Languages - The Secret to Love That Lasts
Gary Chapman (Író)

The Secret to Love That Lasts

  • ISBN: 9780802412706
  • Kód: 4292
  • Méretek: 152 x 228 x 11 mm
  • Súly: 0,284kg
  • Kötés: Paperback
  • Oldalszám: 208
Vásárlási információk 6990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Megrendelhető

6990,00 Ft
6291 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

A bocsánatkérés 5 nyelve - Amikor nem elég a "sajnálom"
Thomas, Jennifer (Író), Gary Chapman (Író)

A "bocsánatkérő nyelvek" bemutatása és alkalmazása

  • ISBN: 9789632883038
  • Eredeti cím: The Five Languages of Apology
  • Méretek: 135 x 205 x 16 mm
  • Súly: 0,320kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 272
Vásárlási információk 2990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

2990,00 Ft
2691 Ft
Megtakarítás: 10%

A munkahelyi elismerés 5 nyelve - Útmutató az eredményes, személyre szabott motiváció gyakorlatához
Gary Chapman (Író), Paul White (Író)

Hogyan alakítható ki olyan munkahelyi légkör, amely a legjobb teljesítményre ösztönzi a munkatársakat?

  • ISBN: 9789632881362
  • Eredeti cím: The Five Love Language of Appreciation in the Workplace
  • Méretek: 135 x 205 x 12 mm
  • Súly: 0,265kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 225
  • Megjelenés dátuma: 2013.04.26
Vásárlási információk 3200,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Jelenleg nem kapható

3200,00 Ft
2880 Ft
Megtakarítás: 10%

Chapman a szeretetről
Gary Chapman (Író)

Ajándékkönyv Gary Chapman idézetekkel

  • ISBN: 9789632881294
  • Méretek: 120 x 167 x 10 mm
  • Súly: 0,132kg
  • Kötés: Keménytáblás
  • Oldalszám: 36
  • Megjelenés dátuma: 2012.10.11
Vásárlási információk 1500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Igény szerint beszerezhető

1500,00 Ft
1350 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Parázs a hó alatt
Chris Fabry (Író), Gary Chapman (Író)

Egy karácsonyi történet...

  • ISBN: 9789632881232
  • Eredeti cím: A Marriage Carol
  • Méretek: 124 x 183 x 10 mm
  • Súly: 0,130kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 121
  • Megjelenés dátuma: 2012.11.19
Vásárlási információk 2500,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

2500,00 Ft
2250 Ft
Megtakarítás: 10%

A szeretet másik arca - a harag
Gary Chapman (Író)

Hogyan fejezzük ki haragunkat konstruktív módon?

  • ISBN: 9789639564312
  • Eredeti cím: The Other Side of Love
  • Kód: 4814
  • Méretek: 143 x 197 x 10 mm
  • Súly: 0,250kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 175
Vásárlási információk 2990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

2990,00 Ft
2691 Ft
Megtakarítás: 10%

A szeretet mindent legyőz
Gary Chapman (Író)

Történetek a szeretet hatalmáról

  • ISBN: 9789632880884
  • Kód: 4731
  • Méretek: 135 x 205 x 12 mm
  • Súly: 0,275kg
  • Kötés: papír
  • Oldalszám: 200
Vásárlási információk 2990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

2990,00 Ft
2691 Ft
Megtakarítás: 10%

Végre egy nyelvet beszélünk! - Kommunikáció és intimitás a házasságban
Gary Chapman (Író)

Gary Chapman új könyve az őszinte és hatékony kommunikációról, az intimitás elmélyítéséről és a különbözőségek megoldásáról

  • ISBN: 9789632880754
  • Eredeti cím: Now You're Speaking My Langauge
  • Kód: 4483
  • Méretek: 135 x 205 x 12 mm
  • Súly: 0,250kg
  • Kötés: papír
  • Oldalszám: 206
Vásárlási információk 2990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

2990,00 Ft
2691 Ft
Megtakarítás: 10%

A szeretet mint életforma
Gary Chapman (Író)

  • ISBN: 9789632880631
  • Eredeti cím: Love is a Verb
  • Kód: 4296
  • Méretek: 135 x 250 x 13 mm
  • Súly: 0,288kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 239
Vásárlási információk 2990,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Jelenleg nem kapható

2990,00 Ft
2691 Ft
Megtakarítás: 10%

Love is a Verb - Stories of What Happens When Love Comes Alive
Gary Chapman (Író)

Stories of What Happens When Love Comes Alive

  • ISBN: 9780764207068
  • Kód: 4290
  • Méretek: 160 x 235 x 15 mm
  • Súly: 0,320kg
  • Kötés: Paperback / papírkötés
  • Oldalszám: 236
Vásárlási információk 5560,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Igény szerint beszerezhető

5560,00 Ft
5004 Ft
Megtakarítás: 10%
Kosárba teszem

Ha nem elég a sajnálom
Thomas, Jennifer (Író), Gary Chapman (Író)

A bocsánatkérés öt nyelve

  • ISBN: 9789632880501
  • Eredeti cím: The Five Languages of Apology
  • Kód: 4095
  • Méretek: 142 x 197 x 14 mm
  • Súly: 0,320kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 272
Vásárlási információk 2200,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

2200,00 Ft
1980 Ft
Megtakarítás: 10%

Segítség, rokonok lettünk!
Gary Chapman (Író)

A hatalmi viszonyok, az illendőnek ítélt viselkedés, az elvárások, valamint az értékek és a szokások körül kirobbanó családi konflkitusok kezelésére kínál gyakorlati megoldásokat az ismert szerző új könyve.

  • ISBN: 9789632880457
  • Eredeti cím: In-Law Relationships
  • Kód: 3929
  • Méretek: 130 x 188 x 18 mm
  • Súly: 0,235kg
  • Kötés: Keménytáblás
  • Oldalszám: 151
Vásárlási információk 2200,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

2200,00 Ft
1980 Ft
Megtakarítás: 10%

Családi összhangzattan - A családi harmónia öt jellemzője
Gary Chapman (Író)

A családi harmónia öt jellemzője

  • ISBN: 9789639148567
  • Eredeti cím: Five Signs of a Loving Family
  • Kód: 3419
  • Méretek: 144 x 197 x 11 mm
  • Súly: 0,254kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 207
Vásárlási információk 2200,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

2200,00 Ft
1980 Ft
Megtakarítás: 10%

Istenre hangolva
Gary Chapman (Író)

  • ISBN: 9789639564930
  • Eredeti cím: The Love Languages of God
  • Kód: 6625
  • Méretek: 142 x 197 x 11 mm
  • Súly: 0,220kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 179
Vásárlási információk 2200,00 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Végleg elfogyott

2200,00 Ft
1980 Ft
Megtakarítás: 10%