Gyökössy Endre

(Rákospalota, 1913. február 17. – Budapest, 1997. november 20.) református lelkész, pszichológus.

Édesapja, id. Gyökössy Endre jogász volt. Elemi iskoláit Újpesten végezte, majd ugyanott a Könyves Kálmán Gimnázium diákja lett. Érettségi után Nagykőrösön tanítói oklevelet szerzett. A budapesti Református Teológia elvégzése után 1939-ben avatták lelkésszé, és a Kálvin téri református templomban kezdte meg szolgálatát. Két doktorátust szerzett: egy bölcsészetit és egy pszichopedagógiait. A bázeli egyetemen Karl Barth és Emil Brunner neves professzorok mellett többek között egyházjogot és pasztorálpszichológiát tanult, később a gyakorlati teológia kutató professzora is lett.

1941-ben házasodott meg Bázelben. Öt gyermeke született, közülük kettő meghalt. Számos könyv szerzője.

 

Gyökössy Endre

Isten elfelejtett nyelve, az álom - Valóban Isten üzen az álmok által?
Gyökössy Endre (Író)

Beszélhetünk-e keresztény „álomfejtésről”? Tulajdoníthat-e egy hívő jelentőséget álmainak? – Mindezekre, és ráadásul minden, az álommal kapcsolatos kimondatlan kérdésünkre válasz ez a nagy sikerű könyv.

  • ISBN: 9789636966546
  • Kód: 900
  • Méretek: 126 x 180 x 10 mm
  • Súly: 0,125kg
  • Kötés: Papír
  • Oldalszám: 120
Vásárlási információk 2600,00 Ft
(Megtakarítás: 6%)

Megrendelhető

2600,00 Ft
2440 Ft
Megtakarítás: 6%
Kosárba teszem