Fiókom

Kecser István

Kecser István 1938-ban Tápiósülyben, pünkösdi hívő családban született. A második világháború nehézségei és az azt követő ateista rendszer nem törte meg hitbéli elhatározásában. 1955-ben alámerítkezett, majd valamivel később a Szentlélekkeresztség áldásában részesült. Középiskolái után huszonöt évig polgári foglalkozásban, majd ezt követően közösségi szolgálatban van. Az 1960-as évek közepétől öt éven át teológiai tanulmányokat végez, majd 1975-től lelkipásztori feladatokat lát el több gyülekezetben. Az 1980-as évek elejétől az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Központi Vezetőségének tagja. Nagy érdeklődéssel foglalkozik, már teológiai tanulmányai alatt és azóta is, a végidők bibliai kutatásaival. 2002-ig közel négyezer igehirdetési szolgálatot végzett. Munkáinak végzésében hűséges és bátorító segítőtársa Rékasi Krisztina, akivel 1958-ban kötött házasságot.