Egy hatvan év felé járó, komoly hívő lelkésztársam így vallott nem is olyan régen, maga elé nézve, kedves derűvel és alászállással:
"Tudod, amikor a teológiára mentem, azt hittem, én fogom megváltani a világot. Negyedéves koromban: én fogom megújítani a magyar református egyházat. Amikor megválasztottak lelkipásztornak: az én gyülekezetemben mindenki meg fog térni. Ma pedig minden este pirulva fekszem le, és azzal a reménységgel ébredek, hogy talán ezen a napon is megtehetem, csak egy ember felé is azt, ami tőlem telik."
Mert ide tudott alászállni, Gazdája naponként felmagasztalja, és sokkal több telik tőle, mint telne magától, mert - vele jár, vele van az Úr.