Fiókom

1-2. Tesszalonikai levél magyarázata

1-2. Tesszalonikai levél magyarázata

(Szerző)
  2.50
Értékelje ezt a terméket! (Az értékeléshez be kell lépni fiókjába.)

Igény szerint beszerezhető

Bolti ár:  800,00 Ft
Internetes ár:  720 Ft
Megtakarítás:  80,00 Ft (10%)

Leírás

Pál a második missziói útján kereste fel Thesszalonikát. Erről az utazásról részletesen beszámol a Cselekedetek 15,35-20,38. Pál Tróászból átutazott Macedóniába, amely Görögország északi részén található, és akkoriban római tartomány volt, majd Filippin, Amfipoliszon és Apollónián át továbbment Thesszalonikába. A Cselekedetek 17,1-15-ből megtudjuk, hogy Pál rövid ideig tartózkodott Thesszalonikában, három szombaton hirdette nekik Isten Igéjét, ami alapján létrejött egy gyülekezetet. Számos ember hitre jutott, köztük sok zsidó, istenfélő görög és nem kevés előkelő asszony (Csel 17,2-4). A szerző előszava: „Azt szeretném, ha Pál apostol e két levelének tanulmányozása során mind az olvasóban, mind eme sorok írójában élővé válna az úr Jézus eljövetelének várása, és hogy világosabban kirajzolódjanak az eljövendő események körvonalai. Keresztyén területen is rettenetes csábítás korszakában élünk, ezért szükséges jól ismerni Isten Igéjét. Ígéretünk van arra nézve, hogy Isten Igéje nem üresen fog visszatérni: „Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én Igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem" (Ézs. 55,10-11). Ez az ígéret a mi számunkra is bíztatást hordoz. Újra és újra boldog tudat, amikor azt olvassuk Isten régi korokban élt embereinek könyveiben, hogy várják az úr Jézus eljövetelét, és hogy ez a várakozás rányomja bélyegét az Úrral folytatott életükre és szolgálatukra.”

Tulajdonságok

Kiadó:
Evangéliumi
Kód: 5106
Kötés: Papír
Oldalszám: 88
Nyelv: magyar

Ehhez a termékhez mások az alábbi termékeket vásárolták meg:

A szerző(k) további művei

A sorozat további tagjai:
Evangéliumi kommentársorozat

A sorozat kötetei eredetileg különálló könyvek, azonban evangéliumi szemléletmódjuk fűzi őket mégis sorozattá.

Izráel a bírák és a királyok kora közti időszakban

Megrendelhető
1000,00 Ft
Fizetendő: 900 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Kommentár a legkisebb kisprófétai írásról

Megrendelhető
700,00 Ft
Fizetendő: 630 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Rendíthetetlen királyság - levél Isten maradandó országáról

Megrendelhető
1500,00 Ft
Fizetendő: 1350 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Bár a római fogságban íródott, a Filippi levél beszél a legtöbbet az örömről

Megrendelhető
1200,00 Ft
Fizetendő: 1080 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Azért szeretném ezeket a leveleket veled együtt elolvasni, hogy megerősödj a hitben.

Megrendelhető
1200,00 Ft
Fizetendő: 1080 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Az apostolok komoly figyelmeztetése és tanítása

Megrendelhető
1200,00 Ft
Fizetendő: 1080 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Igény szerint beszerezhető
800,00 Ft
Fizetendő: 720 Ft
(Megtakarítás: 10%)

A Prédikátor könyve minden nehézsége mellett sok gyakorlati útmutatóval szolgál. A szerző részletes elemzésével, sok gyakorlati alkalmazással kezünkbe adja a kulcsot a könyv megértéséhez.

Igény szerint beszerezhető
1200,00 Ft
Fizetendő: 1080 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Igény szerint beszerezhető
1200,00 Ft
Fizetendő: 1080 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Pál galatákhoz írt levele forradalmi módon hathatott első olvasóira...

Igény szerint beszerezhető
800,00 Ft
Fizetendő: 720 Ft
(Megtakarítás: 10%)

A Bírák könyve olyan emberekről szól, mint amilyenek mi is vagyunk. Olyanokról, akiknek Isten minden képességet megadott, hogy naggyá legyenek, azonban hajlamosak voltak romlást okozni…

Végleg elfogyott
1000,00 Ft
Fizetendő: 900 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Kicsoda olyan Isten, mint Te?

Igény szerint beszerezhető
1000,00 Ft
Fizetendő: 900 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Az igazságosság és szeretet hirdetői

Igény szerint beszerezhető
1000,00 Ft
Fizetendő: 900 Ft
(Megtakarítás: 10%)

Két klasszikus igemagyarázat új kiadásban

Igény szerint beszerezhető
1200,00 Ft
Fizetendő: 1080 Ft
(Megtakarítás: 10%)

A lélek legmélyebb titkainak prófétája

Igény szerint beszerezhető
1200,00 Ft
Fizetendő: 1080 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Igény szerint beszerezhető
1000,00 Ft
Fizetendő: 900 Ft
(Megtakarítás: 10%)

A két korinthusi levél magyarázata

Igény szerint beszerezhető
1200,00 Ft
Fizetendő: 1080 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Igény szerint beszerezhető
1200,00 Ft
Fizetendő: 1080 Ft
(Megtakarítás: 10%)

A Királyok első és második könyvének magyarázata

Igény szerint beszerezhető
1000,00 Ft
Fizetendő: 900 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Igény szerint beszerezhető
1000,00 Ft
Fizetendő: 900 Ft
(Megtakarítás: 10%)
Írjon véleményt erről a termékről!

Megjegyzések

Vélemény írásához be kell jelentkeznie.

Iratkozzon fel a CLC hírlevelére,

hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!

A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál.
Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!