Bevezetés
Korunk egyik legnagyobb csapdája, hogy a modern élet a mai embert számtalan hang által próbálja foglyul ejteni, hogy a lelke képtelen legyen Isten hangjára figyelni és Őt követni. Az engedelmesség a hallgatással, a Reá való figyeléssel kezdődik. Ma mit hallunk? A levegőből a repülőgépek, az utcák felől az autók és motorkerékpárok zaját és a házakból a rádió hangját. Mindezek mögött e világ fejedelmének világos szándéka áll: azt akarja, hogy isten halk és szelíd hangja vesszen el a világ tolakodó zajában; és így az emberek ne hallják meg azt. Az ellenség a zaj korszakában hadjáratot indított Isten ellen; túl akarja harsogni az Ő hangját, mert tudja? ha az emberek már nem tudnak Őreá figyelni, akkor követni sem fogják Őt. Ezért szól a felhívás Isten gyermekeihez, hogy "ellenhadjáratot" indítsanak. Igen, hogy most jobban mint valaha, szenvedélyesen keressék a csendességet, mint életük legfontosabb, feltöltekező időszakát, hogy Isten hangját meghallják és ápolják szeretetben a Vele való közösséget.