Előszó
Amikor tíz esztendővel ezelőtt nevelői munkámat megkezdtem, azzal a hittel állottam tanítványaim elé, hogy feladatomat, amelyet köztük be kell töltenem, világosan látom. Bíztam tudásomban, felkészültségemben és képességeimben. Nevelői munkámban különösen három dolgot tartottam fontosnak: az anyag pontos megtanítását, tanítványaim tudásának igazságos megítélését és az egymás iránti kölcsönös szeretetet. Több esztendőnek kellett eltelni, amíg bizonyossá lett előttem, hogy a „hit- és erkölcstan" tanításának az iskola többi tantárgyainak tanításától sajátosan különböznie kell és az eredmény nem az anyag - különben kívánatos - ügyes, pontos átadásától és a tanítványok tudásának igazságos megítélésétől függ, hanem attól, hogy sikerül-e bennük felkeltenünk és kielégítenünk az Isten Igéje utáni éhséget és szomjúságot.
Először azt kutattam, hogy a vallásórán mi töltheti be a „valóság" szerepét. Mit éreznek a gyermekek olyan valóságosnak, ami annyira megragadja őket, hogy nem a leckét, hanem az életet látják és érzik. Ilyeneknek találtam az egyéni tapasztalaton nyugvó beszámolókat, továbbá a színes, fordulatos történeteket. Csakhamar kiderült azonban, hogy nem elég figyelembe venni azt, amit a gyermek valóságosnak, életszerűnek tart, mert a figyelmet lekötő, érdekes dolog még nem egy a valóságossal. Ilyen kérések hangzottak el: „Olyanról tessék megint beszélni, hogy az autó elütött egy embert... A karavánról meg a rablókról... A földrengésről..stb.
Igy kerültem a nagy kérdés elé, hogy: mi a valóság ?
A feleleteket, amelyeket reá kaptam, nem találtam megnyugtatónak és kielégítőnek, sőt arra a megállapításra jutottam el, hogy sem a gondolkodás, sem az érzelem, sem a tettek útján nem ragadhatjuk meg a valóságot. De megragadhat bennünket a valóság!
Kerülő utakon visszajutottam az Igéhez. Istennek kell magát kijelenteni ahhoz, hogy Öt, a Valóságot és a Belőle áradó igazi életet megismerhessük. Ez a kijelentés a feltétele annak is, hogy önmagunkat, világunkat valójában megismerjük. Ez azonban nem logikai művelet, hanem belső látás és hallás.
Példányunk dedikált!