Füle Lajos (Cegléd, 1925. április 16.) Kispest-Rózsa téri presbiter, missziói gondnok, „civilben” Ybl-díjas mérnök, versei nemcsak a Reformátusok Lapja, hanem számos külföldi, magyar nyelvű folyóirat révén széles körben ismerősek. Most, amikor a versek színe-java kötetbe gyűjtve megjelent, jó felfigyelnünk e szelíd és halk szavú, ugyanakkor „nem bizonytalan zengésű” költészetre. Feltűnt, hogy Füle Lajos – aki nemcsak jambikus négysorosaival, hanem természetszeretetével is emlékeztet Áprily Lajosra, és aki verseskönyvét saját művészi virágképeivel díszítette –, milyen sokszor írt verset a napraforgóról. Ezért az ő keresztyén személyiségét és verseskönyvét Angelus Silesius párversével tudom legtalálóbban jellemezni: "Csodálod, hogy világ látványa sohase von? / Nekem Napomra kell szüntelen forganom." (Az Árkangyali Vándor, II:231) A kötethez Bolyki János professzor írt meleg hangú előszót.