Előszó
A pápai református főiskola 400 éves történetét veszi e lapokon a szíves olvasó. Négy évszázad ködéből tünnek fel az iskola alapítói, védelmezői, szellemi vezetői tanubizonyságot tenni arról, hogy milyen kulturális szükséglet volt az, amely ezt az iskolát életre hivta s minden viszontagságok között fenntartotta. Nem a história száraz adatai azok, amiket itt egybegyüjtve találunk. A történelemmel szakszerüen foglalkozó költő képzelete eleveníti meg a multat s varázsolja azt előttünk végig pergő, élő valósággá- A krónikás száraz adatai a munka irójának alkalmat adnak arra, hogy a mult magyarságának törekvéseit és küzdelmeit multba néző szemekkel lássa s a jelen vásznára vetitve mutassa fel a 400 év alatt a törtelem szinpadán fel- és alámerült alakokat.
A pápai főiskola, mint egy nagy kerület anyaiskolája fontos hivatást töltött be az elmúlt századokban. Hivatásának magaslatát s egyben történelmének legdicsőbb korát a magyar szabad szellem ébredésének korszakában töltötte be és élte át, amikor a XIX. század magyarságának irodalmi, művészeti, társadalmi és politikai téren nevelt irányító nagyokat. Tanári és tanítványai fényes névsorával alapította meg helyét a magyar kulturintézmények között a hazának, nyugodt önérzettel tekinthet vissza multjára és boldog reménységgel meríthet ebből a multból a nemzeti kultúra terén gazdag eredményekkel és sikerekkel biztató jövendőt. Adja Isten, hogy e reménye valóra váljon és a jövőben is minél nagyobb kincsekkel gyarapíthassa nemzetünk szellemi kincsesházát.
Pápa, 1931. évi július hó 31-én, Petőfi Sándor halála napján.
Dr. Antal Géza