Ezek a versek „tetőablakok”, amelyeken nemcsak kitekintünk magunkból magunkra, hétköznapjainkból hétköznapjainkra, hanem közben „kényszerülünk” felfelé tekinteni. E verseskötet „tetőablak”, „kilátás a Mindenségre”… Petrőczi Éva verseit olvasva még akkor is adatott számomra ez az ihlet, amikor igen „evilági” hangulatban, elcsigázottan kezdtem olvasni a sorokat, és mire letettem, mássá lettem, közben „valami több” történt, ami, hiszem, versolvasás közben is a Szentlélek megújító munkája, Isten-közelség, istentapasztalat.(Részlet Steinbach József ajánlójából)