Előszó
Hihetetlenül súlyos időkben állottam vezéri helye. Sok jó akarattal, de gyarló emberi képességekkel. Erőim fogyatékosságát aki összeméri a prófétai bölcsességet is próbára tevő nehéz időkkel, megtalálhatja sok mindennek magyarázatát, ami nem tetszik neki. Gondolja magát az olvasó az én helyzetembe. akinek minden viharok idején a parancsnoki hídon kellett állanom. Aztán úgy ítéljen.
Sok próbáltatásaim között s dacára is megtartottam evangéliumi hitemet, amely viszont engem tartott meg. Megtartottam a hűségemet hazámhoz s nemzeti hagyományaimhoz, ezek viszont megtartották bennem a munkakedvet, buzgóságot, föláldozásra is készséget, megkisebbített hazám boldog, dicsőséges jövendőjéért küzdeni.
Próbáltatásaimnak eddig három szakasza volt. Leírásukat: "A Próbáltatások idejéből" című jelen emlékiratomban adom.
Az emlékirat 3 részre oszlik:
I. A forradalom idején
II. Az oláh megszállás idején.
III. A visszahatás idején.
Az első kötetben az I. és II. rész van leírva. A III. résszel csak később jöhetek.
Istennél tudom az igazságomat, tehát nem embertől várt mentség végett írom ezt az írást, hanem hogy Isten dicsőségére építenek lelkeket vele.
Debreczen. 1920 augusztus 2.
Dr. Baltazár Dezső