A szenvedés titka, értelme és célja
A szenvedés titka, értelme és célja

A szenvedés titka, értelme és célja [Antikvár könyv]

 
0,0 (0 szavazat)

200 Ft


Végleg elfogyott
Részlet a könyvből:
"A fenti Ige, mint az Úr mentő szeretete, saját életemben átélt és megtapasztalt valóság. De rám illenek Jézus szavai is: "Mert az Ember Fia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett" Engem is meg kellett keresnie. Krisztus mentő szeretetének, mégpedig fenyítéken, vesszőn és szenvedésen keresztül. Kecskeméten születtem 1910-ben. Műszerész segéd voltam. Huszonhárom éves koromban súlyos hátgerinc- és csípőízületi gyulladásban megbetegedtem, gipszágyba kerültem, melyben nyolc évig feküdtem fájdalmak között, csak a két kezem tudtam mozgatni. Azelőtt egészségesen ültem a templomban, ahol szólt az Ige, de akkor nem vettem komolyan Isten üzenetét. Így rám is vonatkozott, amit Jézus mondott az Őt hallgató sokaságnak: "Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem." Fiatal voltam és terveket, vágyakat tápláltam magamban az életre vonatkozóan, amik a betegség következtében mind lezárultak előttem. Emiatt nagy keserűség és zúgolódás vett rajtam erőt, azt gondoltam, ha Isten létezne, akkor ezt nem tenné velem."
Kiadó: Kálvin
Állapot: Jó
Méretek: 112 x 194 x 3 mm
Súly: 0,048kg
Kötés: Füzetkapcsolt
Oldalszám: 60
Nyelv: magyar

Vélemények és ismertetők

Írjon véleményt erről a termékről!

A termék értékeléséhez be kell lépni fiókodba.

Iratkozzon fel a CLC hírlevelére,

hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!

A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál.
Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!