A tizenharmadik apostol
A tizenharmadik apostol

A tizenharmadik apostol [Antikvár könyv]

Egyháztörténeti olvasókönyv

 
0,0 (0 vote(s))

600 Ft


Antikvár könyv - egyedi példány
  Kosárba teszem
Az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt kap - a bibliai történetek mellett - az egyháztörténet tanításának szükséges volta. Még ma sincs az egyház egész történetét átfogó egyháztörténeti tankönyv. A gyermekeknek írt: „A bizonyságok fellege" ezt a hiányt - már jellegénél fogva - sem pótolhatja. Mivel pedig az „A keresztyénség üldözése és győzelmé"-vel kezdődik, éppen a „feje" a kezdet - az egyház születése - hiányzik belőle. Ez indított arra, hogy az ősegyház történetét is megírjam, középpontjában Pál apostol életével. Megjegyezni kívánom azonban, hogy ez az írás sem hittankönyv, hanem olvasókönyv felsőtagozatos ifjak részére, hogy segítse őket az egyháztörténet jobb és könnyebb megértésében. Valamit a könyv módszeréről. Ahol lehetett, igyekeztem a történetet párbeszédes alakban és jelen időben elmondani, hogy aki olvassa, maga is átélje: ő is ott van, jelen van a benne szereplőkkel.

Néhány szó az ifjú olvasókhoz

Minél inkább elmélyültem az apostol páratlanul gazdag életének szemléletében, annál jobban magával ragadott. Ha figyelmesen olvassátok, magatok is tapasztalni fogjátok, milyen óriássá nőtt az Úr Jézus ebben a Saul-Pálban. Nem életrajzot írtam. Ez lehetetlen. Ha összevetjük e páratlanul gazdag életet az általa vázolt tömör „életrajzzal" (2Kor 11,24-33), azt kell mondanunk, hogy ennek a csodálatos életnek - valójában - még az egy százalékát sem ismerjük. Nem is az volt a célom, hogy életrajzot írjak, sokkal inkább az, hogy életpéldát állítsak elétek: egy követhető és megélhető életpéldát. Erre ő maga így biztat: „Legyetek követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak" (1Kor 11,1). Végül köszönetet mondok azoknak, akik szakszerű bírálatukkal és testvéri kéznyújtásukkal segítették ennek a könyvecskének az elkészültét. Szívből kívánom, hogy mindenki számára, aki olvassa, váljék az Úr Jézus felé mutató útjelző táblává.

György Antal
Kiadó: Kálvin
Állapot: Alig használt
Méretek: 145 x 202 x 13 mm
Súly: 0,272kg
Kötés: Keménytáblás
Oldalszám: 170
Nyelv: magyar

Vélemények és ismertetők

Írjon véleményt erről a termékről!

You must be logged in to add a product review.

Iratkozzon fel a CLC hírlevelére,

hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!

A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál.
Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!