id. Pocsai Sándor csongori lelkipásztornak immáron harmadik prédikációgyűjteményét tartjuk kezünkben. Aki ismeri őt, tudja: sokszor keményen fogalmaz. A hallgató, az olvasó néha úgy érzi, hogy mondatai vesszőcsapásként érintik. Ezért akár haragudhat is, és lázadhat is... De az üzenet szíven találta... És megtorpan... És gondolkodóba esik: valóban ilyen vagyok? Valóban e vagyok én? Isten ilyennek akar látni engem? Ott vagyok-e a helyemen, ahová az Úr rendelt? Jó anya, jó apa, jó testvér, jó gyülekezeti tag vagyok-e? Méltó vagyok-e Isten végtelen szeretetére? A kegyelemre? Hiszek-e az Úr Jézus Krisztusban olyan erősen, hogy én és az én házam népe is üdvözüljön? Hatalmas felelősség!
És tudok-e imádkozni az ellenségeimért is? Tiszta szívvel kérem-e, amikor a Miatyánkra kulcsolom kezem: "Bocsásd meg a mi vétkeinket, mint ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek"? Elég lenne-e ha Ő annyira bocsátana meg nekem, mint én az embertársamnak? Ha Jézust elfogadtam megváltómul, tudok-e áldozatot vállalni az ő nevében másokért? Merem-e hirdetni mindig és mindenkor, bárki előtt az ő nagy szeretetét?
Ez az igazi keresztyénség, kedves Olvasó!
Nekünk mindnyájunknak meg kell egyszer majd jelenni az Úr ítélőszéke előtt, és számot kell adni! A ránk bízottakért is! Az Isten féltő szeretete mondatja ezeket az ige hirdetőjével.
Tamás Áron írja: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Így igaz! De a hívő ember tudja: e világon túl is van élet, van tovább! El kell hát indulnunk a haza vezető úton.
Jobb ha erre már e földi életben is felkészülünk! Ebben segíthet id. Pocsai Sándor prédikációgyűjteménye is.
Olvassa mindenki nyitott szívvel és halló füllel!
-Kovácsné Marton Erzsébet