Alapozás
Alapozás

Alapozás

(Író)
 
0,0 (0 vote(s))

1500 Ft


Végleg elfogyott

"Újrakezdőként" ez a könyv segített szilárd alapokra helyezni a hitemet. Tisztázott sok, a fejemben kavargó homályos pontot. Segítségével mélyebbre ereszthettem gyökereimet, hogy többé ne hagyjam el az Urat. Köszönet érte! - /Szabó Tünde, HR asszisztens/

18 évvel ezelőtt tértem meg. Akkor még sajnos ilyen mély alaptanítást nem kaptam, így az Ige értelmezése nagyon nehéz volt, sokszor meg sem értettem, vagy félreértettem. A részletes alaptanítás által, az Ige olvasása érthető, személyesebb, élvezetesebb, gyönyörködtetőbb lett. - /Vass László, fogaskerekű szerelő/

Amikor 30 éves korom körül végre Istenhez fordultam, a közösségünk tanítója, és ennek a könyvnek az írója hetente eljött hozzám, hogy tanítson engem. Az első órán kissé büszkén mondtam el neki, hogy igazából semmi újat nem tud majd mondani a Bibliából, hiszen minden történetet kívülről tudok. Ám én döbbentem meg a legjobban, amikor világossá vált, hogy mennyire nem tudok semmit. A tanulás előrehaladtával a kis különálló történetek egy nagyobb egész részeivé váltak és fény derült a háttérben megbúvó összefüggésekre. Alkalomról alkalomra egyre jobban megismertem a Teremtőt. Ahogy a részismereteim összefüggővé váltak, nyilvánvalóvá váltak az okok, indokok, és következmények. Lassan minden értelmet kapott, a kedves kis történetek valóságossá váltak és kirajzolódott bennük a Megváltó Isten. Ő áldja meg még inkább e szolgálatot, hogy még többeknek áldássá lehessen. Ajánlom e könyvet minden keresztény és még nem keresztény embernek, aki meg akarja érteni a létezést, és keresi Isten tervét és munkáját az életében. - /Farkas-Rabóczki Kriszta, édesanya/

Kezdő keresztényként olvastam a Bibliát, de az Alapozás végére már értettem is. - /Hati Tamás, laboráns/


Előzetes

ISBN: 2412011627677
Kiadó: Segítség Köve Alapítvány
Kód: 4474
Méretek: 165 x 235 x 7 mm
Súly: 0,100kg
Kötés: Papír
Oldalszám: 120
Nyelv: magyar

Ehhez a termékhez mások az alábbi termékeket vásárolták meg:

Vélemények és ismertetők

Írjon véleményt erről a termékről!

You must be logged in to add a product review.

Iratkozzon fel a CLC hírlevelére,

hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!

A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál.
Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!