Amikor boldog öreg emberrel vagy idős hölggyel találkoztam – akiket méltán mondhatunk bölcs öregeknek -, akkor azt láttam, éreztem rajtuk, hogy ők azok, akik rátaláltak önmagukra, ki tudták magukból hozni, ami kihozható volt.
Bölcsek lettek, mert azt is megértik, amivel nem értenek egyet, szelídek, csendesek, messze látók, mélyre látók.
Egy-egy ilyen ember kincs, egy-egy ilyen ember szinte a fiatalabbak zarándokhelye, jó a közelükben lenni, jó hozzájuk kérdést intézni, mert tudnak nemcsak szólni, hanem hallgatni is, nemcsak látni, hanem befelé figyelni is, a másikra is odafigyelni, és egy-egy csöndes mondattal olyan eligazító tanácsot adni, amelyből akár egy életen át lehet élni.