Nem található ilyen termék.
Gerhard Bergmann(1914-1981)A wesztfáliai Hagenben született és a közelében fekvő Halverben lakott élete végéig.Mint fiatalember tudatosan döntött Jézus Krisztus követése és a szülőktől >>örökölt<< keresztyén életforma mellett. 1934-38 között elvégezte a Basel melletti St. Chrischonán a teológiai szemináriumot, majd egyetemi tanulmányokat folytatott a teológiai, filozófiai és pszichológiai fakultásokon. A 2. világháborút mint katona élte és szenvedte végig. Majd több gyülekezetben lelkészként működött. 1959-től kezdve pedig kizárólag evangélizációs szolgálatot végzett, elsősorban a Német Sátormisszió keretein belül. Külföldön is több helyen hirdette Isten Igéjét. Közben egymás után jelentek meg hitébresztő könyvei. Nem sokkal halála előtt Magyarországra is ellátogatott; szívesen emlékezett vissza a testvéri találkozásokra, és még összegyűjtötte jelen könyvének magyar nyelvű kiadásának költségeit.1981 novemberében Dél-Németországban evangélizációs hetet tartott, s eközben érte el őt Urának haza hívó szava. Teológiai és írói munkásságáért, valamint bel- és külföldön folytatott evangélizáló tevékenységéért 1973-ban kitüntették a Német Szövetségi Érdemérem I. fokozatával. De ennél sokkal nagyobb jutalom vár rá Istennél, mivel sokakat elvezetett a Jézus Krisztusban való üdvözító hitre.
A termék értékeléséhez be kell lépni fiókodba.
hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!
A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál. Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!