Istennek ez a Lelke olyan felemeltetésről ad hírt nekünk, amely mellett eltörpül minden emberi méltóság, olyan előléptetésről, amely mellett elhalványul minden más, elképzelhető promoveálás: "Maga a Lélek tesz bizonyságot... arról, hogy Isten gyermekei vagyunk", hogy Isten a maga fiaivá és lányaivá fogadott bennünket, Jézus Krisztus fivéreivé és nővéreivé lettünk. Mint Isten gyermekei pedig, bizalmas gyengédséggel "Abba"-nak, Atyának nevezzük a menny és a föld teremtőjét. Semmi olyan nincs többé az életünkben, amiről az Atya ne tudhatna. Bátran elmondhatod neki, hogy mi az, ami gyötör, és miben szenvedsz hiányt. ehetünk hozzá hiú színlelés, hazug pózolás és anélkül a nevetséges igyekezet nélkül, hogy megőrizzük a látszatot, hiszen ő mindent tud és lát. És ha tetteink és mulasztásaink minden gyalázatával, legnagyobb bűneink terhével, legmélyebb nyomorúságunkban megszégyenülten csak annyit tudunk kiáltani: "ó, én nyomorult ember!", akkor bátorít fel igazán, hogy így szólítsuk: "Abba, Atya". Így akarja ezt az Atya - mondja az ő Lelke. Hogy többé ne süssük le a fejünket, hanem emeljük fel; hogy ne roskadjunk össze a csapások alatt, amelyeket kaphatnánk tőle, hanem emeljük fel szívünket és kezünket ajándékaiért és kegyelméért; hogy ne rejtőzzünk el előle és bújjunk a legmélyebb barlangba, hanem hagyjuk el rejtekhelyünket, és meneküljünk hozzá; hogy úgy kapaszkodjunk bele, mint a kisgyermek a szüleibe, az édesanyja szoknyájába, a köténye alá, egészen közel hozzá, akinek a szíve sohasem szűnik meg értünk dobogni. Erről tesz bizonyságot a Lélek mindenkinek, aki hallani akarja és elfogadni: többé nem egy despotikus, kiszámíthatatlan úr megfélemlített és gyanakvó szolgái vagytok, hanem a mennyei Atya szeretett gyermekei: "Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abba, Atyánk!"