„Ha pedig az atomok ütközése vagy az ész híján levő természet hozta létre mindazt, amit látunk, kérdem én, miért tudott eget létrehozni, várost vagy házat viszont nem, miért alkotott márványhegyeket, márványoszlopokat és -szobrokat viszont nem alkotott? Nem kellett volna esetleg az atomoknak oly módon is összeütközniük, hogy ezeket is létrehozzák, ha már minden helyzetet kipróbálnak? A természet esetében ugyanis nem kell csodálkoznunk azon, hogy ezt elfelejtette megtenni, hiszen nincs esze.
Mi hát az igazság?” – kérdezi Lactantius az Isten haragja című művében.
E kérdés akár mottója is lehetne a kötetben szereplő három értekezésnek, amelyben a 3. és 4. század fordulóján élt Lactantius az isteni gondviselés titkait kutatja. Az Isten művében az emberi, az Isten haragjában az isteni természetből vezeti le az isteni gondviselést, A keresztényüldözők halálában pedig a kor történelmi eseményein keresztül próbálja megragadni az értelemmel megáldott ember létezésének és viselkedésének mozgatórugóit, igazolni az isteni beavatkozás célszerűségét.
Lactantius, akit ékesszólása miatt „keresztény Cicerónak” is neveztek, műveiben a kereszténység és az antik-pogány örökség összeötvözését kísérelte meg: hite védelmében a pogány bölcselők ellen saját érveiket fordítja. Széles körű műveltsége, könyörtelen logikája, szellemes érvelése és nem utolsósorban sodró lendületű stílusa lenyűgözi a mai olvasót is.