Az örök élet, a túlvilág, a feltámadás a keresztény hitnek is nehéz kérdései. Az egyház a
hitvallás végén emlegeti őket. Nemcsak azért, mert ezek „végső dolgok”, hanem azért is, mert
elfogadásuk csak úgy lehetséges, ha előbb magunkévá tettük a hitvallás előző tételeit. Az ember
örök élete függ a személyes Isten lététől, az Atya örök tervétől, a Fiú emberré levésétől, a
megváltástól. Krisztus feltámadásától és a bűnök bocsánatától. Először meg kell élnünk azt,
hogy Isten a kinyilatkoztatásban és a hitben természetfölötti párbeszédet kezdett az emberrel, s
ha ebben felismertük a személyes kapcsolatot, a személyes szeretetet, akkor nem tartjuk
lehetetlennek, hogy ez a kapcsolat örökké tartson s hogy a földi homályból egyszer átmenjen a
teljes világosságba.
Az örök életről szóló tanítás sajátosan keresztény hagyomány. Az ószövetségi hit
középpontjában a törvény, az ember kötelessége állott. A kereszténység Krisztus
feltámadásának hirdetésével indult el útjára. Azt a parancsot kapta, hogy ezt a tanúskodást az
idők végéig folytassa. Küldetése tehát az élet hirdetése és az embernek az örök jövő felé való
irányítása. A jövő ennek a földi életnek a jutalma, vagy ha úgy tetszik, orvoslása. Ma a jövő
keresése és alakítása elevenebb az emberiségben, mint bármikor. A teológia érzi, hogy ebben a
szellemi kitárulásban könnyen helyet kaphat a végső cél kérdése is. Azért szükséges, hogy a
mai kor nyelvén, a mai ember lelkületéhez mérten beszéljünk róla. A könyv ilyen kísérlet akar
lenni.