Csak Ige: János evangéliuma
Csak Ige: János evangéliuma

Csak Ige: János evangéliuma

 
0,0 (0 vote(s))

550 Ft


Végleg elfogyott
Legtöbben annyira megszoktuk már, hogy a bibliai könyveket számozott fejezetekre tagoljuk, és a fejezeteken belül számozott verseket találunk, hogy nem is gondolunk bele abba, hogy a fejezet- és versszámok eredetileg nem voltak részei a szentírási szövegnek. Ezekkel csak a reformáció korától kezdve találkozhatunk a Bibliában, hiszen ekkor merült fel általánosan az az igény, hogy számokkal segítsék a bibliai szövegrészekre való hivatkozást. Azonban, bár a számozás nagyban megkönnyíti egy-egy igevers megtalálását, néha zavarja is Isten Igéjének az olvasását és megértését, szétszabdalva egybetartozó szövegeket.

A Csak Ige sorozatban úgy találkozhatunk a bibliai szöveggel, hogy nem tördelik részekre a vers- és fejezetszámok. Így olvasni a szöveget egészen újszerű élmény; egy-egy bibliai könyv sokkal inkább egységben látható. A köteteket úgy terveztük, hogy elegendő hely legyen a szövegsorok közé jegyzetelni, de a széles margó is helyet kínál a megjegyzések számára. Ezért a Csak Ige kiadványok különösen akkor lehetnek hasznosak, ha egy-egy bibliai könyvet alaposabban szeretnénk tanulmányozni kisebb-nagyobb közösségben, akár házicsoportban, bibliaórákon, akár igehirdetést hallgatva vagy igehirdetésre készülve.
ISBN: 9786158014274
Kiadó: Veritas Kiadó
Méretek: 167 x 187 x 5 mm
Súly: 0,095kg
Kötés: Füzetkapcsolt
Oldalszám: 64
Nyelv: magyar

Ehhez a termékhez mások az alábbi termékeket vásárolták meg:

Vélemények és ismertetők

Írjon véleményt erről a termékről!

You must be logged in to add a product review.

Iratkozzon fel a CLC hírlevelére,

hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!

A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál.
Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!