Aki kíváncsi, hamar megöregszik. Ez bizony igaz, nézzen csak rá bárki a gyerekeimre: nemrég születtek, és az elsőt már férjhez is adtam a nyáron. Vagy nézzen körül a környezetében. Mindenki hamar megöregszik. Aki pedig mégsem, azt sajnálni szoktuk: élhetett volna még.
Kíváncsiak vagyunk, ez tény. Nem is baj. Így ismerjük meg a világot, benne másokat és magunkat. Ezért vannak valóságshow-k, amelyeknek ugyan a valósághoz semmi közük, és ezért van a pletyka, amelynek szintén megvan az a csöpp hibája, hogy általa nem a valóságot, hanem annak ilyen-olyan szűrőkön áteresztett, torz képét láthatjuk.
A könyv, amelyet kezében tart az olvasó, nem ígérhet többet, mint hogy a valóság egy kis szeletét mutatja meg: darabkákat, vidám pillanatokat egy lelkészcsalád életének nagyon emberi hétköznapjaiból. Ha elolvassuk, többet tudunk meg – éppúgy, mint bármely más kíváncsiskodás végén – a szereplőkről és önmagunkról.
Ami itt olvasható, annak nagy része sok évvel ezelőtt is íródhatott volna, a hiányzó darabkák pedig a jövőben várnak megírásra. A két időpont között keletkezett szövegeket adom most közre mint a téma egyik véletlen szakértőjévé vált laikus. Családom védelmében kijelentem, hogy a történetek és szereplőik természetesen a képzelet szülöttei, s bármely hasonlóság a valósággal csupán a véletlen műve. Tanúm rá a tengelici evangélikus gyülekezet.
"Eljött a kérdések kora.
- Aki ételt, italt adott az Urunk neve, édesanyukám?
- Hát, ööö, nem úgy kell érteni...
- Aki hitelt, hitalt adott...
- Nem, hitelért nem adunk hálát!
- Hammen!
- Várd meg az imádság végét!
- Jövel, Jézus, légy vendégünk! Anyaaaa, ha komolyan gondoljuk, akkor terítsünk is neki!
És tettünk még egy terítéket az amúgy is zsúfolt asztalra."
* * *
A kötet nemcsak az Evangélikus Élet magazinban megjelent naplófejezeteket tartalmazza, hanem a folytatást is, megörökítve a lelkészcsalád költözés utáni mindennapjait.