Folti

A könyv tartalma

Levél a szülőkhöz

1. fejezet – Az utazás megkezdődik

2. fejezet – A takargatók

3. fejezet – A tettetők

4. fejezet – Az ujjal mutogatók

5. fejezet – A Király

Kalauz a családi beszélgetésekhez

Segítség szülőknek: hogyan vezessem gyermekemet Krisztushoz?

Előszó

A Folti olyan történet, melyet fel kell olvasni a gyerekeknek és meg kell velük beszélni. Az a reménységem, hogy Folti története beszélgetéseket fog indítani Isten jóságáról, saját bűnösségünkről és Jézus áldásáról.

Mivel a könyv célja a gyerekekkel való irányított beszélgetés, íme, hogyan ajánlott használni:

1. Imádkozz gyakran azért, hogy legyen lehetőséged Krisztusról beszélgetni a gyermekeiddel!

2. Olvasd el végig az egész történetet, mielőtt elkezdenéd a gyermekeidnek felolvasni!

3. Naponta egy fejezetet olvass fel nekik hangosan, és használd a könyv végén található útmutatót a beszélgetéshez! Ne felejtsd el időben elolvasni az útmutatót és készülni!

4. Légy felkészülve rá, hogy imádkozz gyermekeiddel az üdvösséghez, az üdvbizonyossághoz vagy bármilyen más szükséghez kapcsolódóan – aszerint, amennyire ők már készek erre. Ne erőltesd gyermekedet arra, hogy döntést hozzon, vagy hogy csak a történet végén hozza meg a döntését! Engedd, hogy az Atya úgy vonzza őt magához, ahogyan neki tetszik!

Az Ézsaiás 1:18 azt mondja: „Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.”

Az a reménységem, hogy a Folti segíteni fog az ifjú olvasóknak megragadni az üzenetet: bűneikre bocsánatot kaphatnak, és üdvösséget találhatnak az egy igaz Királyban.

Nagyon köszönöm, hogy törődsz gyermekeddel annyira, hogy megosszad vele a lehető legfontosabbat: Jézus szeretetét!

Egyre inkább Őt, és nem magamat keresve:

Andy Addis

Részlet a könyvből

Folti az egész királyság legkisebb falujában élt, a legkisebb család legkisebb gyermekeként. Ahogy a narancsszínű fényes nap lenyugodni készült, a kis Folti ugyanott ült, mint ahol minden nap végén.

Letelepedett egy icipici szikla szélére egy icipici tó partján, s a tiszta és teljesen mozdulatlan vízbe nézett. A víz felszíne olyan volt, mint egy tükör, és Folti gyakran órákig bámulta visszatükröződő képét.

De nem azért, mert annyira tetszett neki, ahogy kinézett. Valójában éppen ellenkezőleg. Folti az estéit azzal töltötte, hogy megpróbált a tűnő fénnyel versenyre kelni, hogy megszámolja az arcát és testét borító pöttyöket és foltokat.

Folti nem pöttyösen született - s népéből senki más sem. Mindannyian csak egy kis jelecskével születtek, de a foltok száma minden egyes nappal csak nőtt és nőtt. Az életük része volt.

Mindenki tudta, honnan erednek. Ha hazudtál egyet, egy pötty jelent meg. Amikor valami bántót mondtál, ott volt egy másik pontocska. Nem fogadtál szót a szüleidnek? Hoppá! Még egy!

Igaz, hogy senki sem szerette ezeket a jeleket, de senki sem tudta, hogyan lehetne eltávolítani őket.