Részlet a könyvből:
"A modern technika vívmánya: a cölöpöző gép".
A Dunaparton, a Pozsonyi-útnak egy üres telkén nagy táblára volt fölírva ez a pár szó. Hatalmas gőzgép, nagy sistergéssel, pöfögéssel vert le a földbe vagy 6 méter hosszú és kb. 60 centiméter vastag vasat. Az 1000 kg-os kalapács hatalmas ütései lepréselték a nagy vascölöpöt 6 méter mélyre. Aztán egy elmés szerkezet meglazította a vascölöp belső magját s ki ehetett húzni az egész cölöpöt. A helyén támadt lyukba gyorsan tömték, öntözték az előre elkészített betonkeveréket. Néha a beöntött betont elnyelte a víz. „A modern technika vívmánya" újra munkához látott és átverte a málló cementet és a könnyű keverékföldet még egyszer. Volt olyan veszedelmes hely, ahol Újra meg újra, kilencszer kellett leverni a vasat és önteni be a cementet.
A Dunapartnak ez a része a jelenlegi szintmagasság alatt 8-10 méter mélységben feküdt. Ide hordták azután, a kínálkozó nagy gödrökbe a főváros hulladékát, építkezés törmelékeit s miegymást. Feltöltötték ezt a talajt. De az ilyen feltöltés mindíg laza marad. A hordképes talaj mélyen van. Próbafurásokkal meg lehetett állapítani, hogy a leendő templomépület területén néhol 6, néhol 11 méter mélyen van ez az úgynevezett hordképes talaj. Aki ilyen helyen építeni akar, annak föl kell készülnie arra, hogy a munka jó része beletemetődik a földbe. Sok cölöpöt le kell verni és erős vasbeton koszorúkat rakni rá, hogy az épület időálló legyen.
Valami mély szimbolum van ebben. A hordképes talaj mindíg mélyen van. Pontosan úgy, ahogy a mi Urunk mondta példázatát a házépítő emberről, "aki leásott és mélyre hatolt és kősziklára vetett fundamentumot" (Luk. 6: 48.). A lelki munka nagy alaptörvénye ez. A tartóoszlopok mélyen vannak és láthatatlanok. Lehet, hogy az emberek meg se becsülik s van vagy nincs, nem is gondolnak vele. De amikor "eljön az árvíz és fújnak a szelek és beleütköznek a házba", akkor minden a fundamentumon múlik.