Ajánlás
Az utóbbi évtizedek magyar református teológiai irodalma nem bővelkedik kétmagyarázatokban. Dr. Nagy Sándor Béla 1945-ben elmondott kátémagyarázatainak kézirata kalandos formában fennmaradt. Mondani szokták, a könyveknek sorsa van. A család az egyetlen példányt sokáig elveszettnek hitte, ám egy fénymásolata e sorok írójánál megmaradt.
Dr. Nagy Sándor Béla (Nagykapos, 1902. július 15. - Püspökladány, 1983. február 26.) a középiskolát Ungváron és Sárospatakon végezte. Teológiát is Sárpatakon tanult, majd Strassbourgban (1926-1927) és Genfben (1927-1928). Gyakorlati teológia doktorátust szerzett Debrecenben 1937-ben. Vámosújfalun, Bodrogkeresztúron és Sátoraljaújhelyen volt lelkipásztor. Kiváló Kálvin-kutató, az SDG egyik alapítója. A kor, amelyben írásaival az egyház közösségét gazdagíthatta volna, sokakat némaságra kényszerített. Kátémagyarázatát a hívek ugyan hallották, de a prédikációskötet kézirata az íróasztalfiók számára készült, Számos tanulmánya, Kálvin-fordítása jelent meg a diktatúra évtizedei előtt, néhány azt követően is. A tudomány és az Isten ismerete magvát sokan könnyhullatás közepette vetették azokban az évtizedekben, s úgy haltak meg, hogy munkájuk termésének kévéit nem emelhették vigadozva. Az arató egy későbbi nemzedék, mely gyarapodhat egy öt és fél évtizeddel korábbi nemzedék kiváló képviselőjének bizonyságtételéből.