Az Erdőhátot, mely a szamostól keletre, legfőbbképpen a penyigei és borzovai réteken túl húzódik, egészen a volt nagy testvér határáig, egyszerűen csak az Isten háta mögötti helynek hívták. Pedig szebben szól itt a pacsirta, és a parasztember sikkesebben emeli meg a kalapját, mint másutt. Itt tényleg véget ért a világ - legalábbis a régi időkben -, amikor még a határ megközelítése is kiemelt figyelmet vont maga után.
Zsákutcája volt ez Magyarországnak mindenképpen. Intellektuálisan, gazdaságilag, és az élet minden volnatkozásában. Még az utak is, egyszerűen vettek egy macskafarknyi kanyart Tiszabecstől, és meggondolva magukat, elindultak visszafelé az országba. Talán csak egyvalakinek nem volt zsákutca ez a vidék, a jó Istennek. A hetvenes évek elejétől kiemelt figyelemmel fordult a legelesettebb emberek felé. Egy házaspáron keresztül szólította meg az itt élő cigányságot - közvetlen, érthető és generációkat átformáló módon. Kopasz Jenő és Ancika küldetése százak életét változtatta meg a Szentlélek által - ma már generációk távlatában tekiintve vissza -, maradandó gyümölcsöt teremtve, igazolta hitüket: "igazgyöngyöt találtam...!"