Előszó
Sokszor találkozom azzal a jelenséggel, miszerint a keresztyén ember hajlamos úgy olvasni a Szentírást, hogy a "túlságosan heroizálja", azaz hősként pajzsra emeli annak szereplőit. Ha valakivel ez megtehető, akkor bizonyára az az Ószövetség egyik legnagyobb prófétája: Illés. Ám az Újszövetségben mégis azzal a megközelítéssel találkozunk, hogy a Szentírás szereplői egyszerű emberek, akik csak azért tudtak nagy dolgokat megtenni, mert értették, mit mondott nekik Isten, sőt, rá is álltak engedelmesen az Úr szavára, rá tudtak hagyatkozni még a legnehezebb élethelyzetekben is, és kitartóak voltak az imádságban. Jakab az mondja: "Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű..." (Jak. 5:17), és amikor valamiért imádkozott, akkor az bekövetkezett.
Ez a prédikációsorozat egy emberről szól, Illésről, aki hozzánk hasonló, ugyanakkor, ahogy az Írás mondja, Isten emberéről is egyben, aki nagy dolgokat vitt véghez az Úrért vívott harcaiban. Akkor tehát két külön emberről lenne szó? Nem. Egy és ugyanaz, akiről a Biblia beszél. Az Isten emberei egyszerű emberek, mint mi, de mégis kiemelkednek, mert hitük magasba emeli őket. Az Illésről szóló történetek egyszerre mutatják be nekünk az Isten emberét, aki harcol az idegen isten és annak kultusza ellen, és az embert, akit felemészt a halálfélelme.
Ezek a prédikációk bátorítani szeretnék az Olvasót abban, hogy Istennek nem nagy emberekre, hanem nagy hittel rendelkező emberekre van szüksége minden időben. Kívánom, hogy Isten Lelke formálja élővé a leírt betűket, szavakat és gondolatokat az Ólvasó életében.
Literáty Zoltán
lelkipásztor