Amikor a tizenhét éves csinos, életvidám Joni Eareckson 1967-ben nyakcsigolya-törést szenvedett, senki sem gondolta, hogy néhány év múlva milliók figyelnek fel rá. Orvosilag vagy lélektanilag nem tartották őt a mozgássérültek között „különös eset”-nek. Osztozott azok sorsában, akik minden emberi próbálkozás és beavatkozás ellenére bénák maradtak, akiknek át kellett élniök a szenvedély mélységeit, el egészen az öngyilkosság gondolatáig.Az olvasóra nem annyira a Joni részéről megnyilvánuló kezdeményező készség, sőt nem is aktív előadói és lelkigondozói tevékenysége vagy művészi teljesíményei hatnak a meglepetés erejével (Szájával mozgatott ecsettel fest), mondanivalója a leginkább figyelemreméltó. Tehetetlenségében átélte, hogy számára Isten erőforrás, aki még a nyomorúság közepette is boldoggá teheti az embert.Hogy ez mi módon lehetséges, arról első kötetében számol be. E boldog élmény állandósulhat, sőt elmélyülhet. Ennek „miként”-jét Joni ebben a könyvében írja le. Nem valami újdonsült hithős, hanem egy érett keresztyén személyiség megnyilatkozásaival találkozunk, aki nem csapja be önmagát és másokat olcsó, kegyes szólamokkal.Világszerte sok kétségbeesett, szenvedő ember találta már meg Joni bizonyságtétele által az Istenben való örömhöz és békességhez vezető utat – ők a könyv legjobb méltatói.„Joni első kötete szíven talált, a második az életedet változtatja meg.” – Ezekkel a szavakkal ajánlja Joni egyik kritikusa ezt a könyvet, egészséges és beteg olvasónak egyaránt.