Képes Kálvin Kalendárium 2024
Képes Kálvin Kalendárium 2024

Képes Kálvin Kalendárium 2024

A Magyarországi Református Egyház évkönyve

 
0,0 (0 szavazat)

675 Ft


Megrendelhető
  Kosárba teszem
A 2024. évre szóló Képes Kálvin Kalendárium középpontjában a presbiteri tisztség áll, hogy a választások nyomán vezetésükben megújított vagy megerősített gyülekezeteink számára segítséget adjon a Szentírás üzenete alapján az élő Ige évében: „...legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak” (1Pt 5,2–3); „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett” (ApCsel 20,28). A presbiteri tisztségről Balog Zoltán, Fekete Károly és Steinbach József püspök, Molnár Pál és Nemes Pál főgondnok mellett Barta Zsolt, Szabó Előd és Bessenyey Bálint gondolatait olvashatjuk, és Hajdú Zoltán Levente igei ihletésű havi imádságai mellett egy presbiteri imádság is helyet kapott a kiadványban. A gyülekezeteiben élő egyház képes beszámolói és bizonyságtételei mellett most is bepillantást nyerhetünk egyházkerületeink és intézményeink eseményeibe.
Kiadó: Kálvin
Méretek: 142 x 197 x 11 mm
Súly: 0,203kg
Kötés: Papír
Oldalszám: 216
Nyelv: magyar

Ehhez a termékhez mások az alábbi termékeket vásárolták meg:

Vélemények és ismertetők

Írjon véleményt erről a termékről!

A termék értékeléséhez be kell lépni fiókodba.

Iratkozzon fel a CLC hírlevelére,

hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!

A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál.
Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!