ELŐSZÓ
Részlet a könyvből:Meg kell vallanunk, hogy az embernek a legtöbb nyugtalanságot önmaga okozta, még pedig azzal, hogy szakadatlanul találós meséket adott fel önmagának - önmagáról. Az a napkeleti homoksphynx, amely a földből állattá nőve ki, rejtelmes emberorcában fejeződik be, mégis csak egyike a legmélyebb és legegyetemesebb szimbólumoknak. A sphynx egy kővé vált fejlődéstörténet, «a kiábrázolt evolúció: az ember genezisének tragikus és megható példája. Azt tudjuk, hogy ebből a földből nőttünk ki s ugy egybe vagyunk forrva vele, mint a sphynx azzal a talajjal, amelyiknek óriási homokkőrétegéből egy darabban faragta ki az ismeretlen alkotó keze, anélkül, hogy leszakította volna talajáról; azt is tudjuk, hogy állati élet törzsökéből no ki a mi emberi orcánk, csak azt nem tudjuk, mi az értelme, mi a jelentése, a titka ennek az emberi orcának? A mi végzetünk nem azon fordul meg, hogy földből valók vagyunk, hogy állatok vagyunk, hanem azon, hogy emberek vagyunk. A sphynx épen akkor hallgat el, mikor beszélnie kellene, épen ugy, mint az evolució.