"A XX. századi kereszténység viszonya az alkotóművészetekhez korántsem tekinthető problémátlannak. Ennek nyilvánvaló tünete az, hogy – legtöbbször a Szentírásra való hivatkozással – a hívő közgondolkodás a giccset részesíti előnyben mind az irodalomban, mind a zenében, mind pedig a képzőművészetben. Ha azonban az önmagát kinyilatkoztató szuverén Istenben hiszünk, akkor azt sem írhatjuk elő neki, hogy kit áldjon meg tehetséggel, és kit ne: a mélyen hívő Bachot vagy a botránkoztatást el nem mulasztó Mozartot; a szerzetesi magányban alkotó, szelídségéről és hitéről is híres Fra Beato Angelicót vagy a mindig kényelmetlen Michelangelót…" - Visky András