A keresztyén ember azért imádkozik, mert felismeri, elismeri és beismeri: mindenestül rászorul az élő Istenre. Az imádkozó keresztyén ember nem magában bízik, nem a maga feje után megy, hanem kéri, várja annak az Úrnak a beavatkozását, aki „mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint” (Ef 3,20). Annak a beavatkozását a magunk okozta válságok, krízisek, úttalanságok közepette, aki emberré lett értünk, meghalt és feltámadott az Írások szerint, és elküldte Szentlelkét. Az egyháznak – és hitünk szerint az egész teremtett világnak – ma sincs más esélye, mint őrá hagyatkozni. De ugyanilyen fontos, hogy hisszük: ez egy valós esély, hogy ebben, helyesebben benne érdemes reménykedni. Szükséges és érdemes megmaradni az ige és az imádság mellett. Legyen ez a kis kötet ennek tanúsága és erősítője.