Elősző
Sok szó esik manapság - nálunk is meg idegenben is - az igehirdetésnek a válságáról. Az igehirdetés nem az, aminek lenni kellene. Annyira műalkotássá "fejlődött", hogy lassanként kikopott belőle tulajdonképpeni lényege: az ige. Azért akik értenek ennek a bajnak a gyógyításához, csaknem egyértelműleg az az orvosságot ajánlják, hogy az igehirdetést - minden lényegétől idegen szándéktól és eszköztől megszabadítva - le kell egyszerűsíteni az ige komoly és igazi hirdetésév. Nem kisebb ember, mint Schleiermacher mondja: "Vissza az apostoli kor igehirdetéséhez!"
Azok a prédikációs kiötetek, amelyek a magyar református igehirdetés terén újabban napvilágot láttak, világosan elárulják, hogy igehirdetésünk - Istennek legyen érte hála - hova-tovább erre a helyes csapára kezd terelődni. Azonban egészen természetes, hogy habár az igazi igehirdetésnek a célja világosodni kezd is előttünk, a hosszú vezető út ma még elég töretlen és elég homályos. Egyelőre még csaj sejtjük, hogy ebben az igehirdetésben igen fontos szerep jut a hittani tájékozottságnak, több figyelemben részesül az erkölcsi életem jobban tekintetbe fog jönni az a vallásos ismeret, amivel a hallgatóság valóban rendelkezik s a rábírás legfontosabb eszköze nem a rábeszélés, hanem az igehirdető személyes bizonyságtétele lesz. Talán kevesebb szellem lesz benne, de több lélek. Mindenek felett pedig: hogy az igehirdetésben a legnagyobb, a legfontosabb kérdésről, a léleknek az idvességéről van szó!
Ha ezek az itt említett szempontok csak ennyire is világosan állottak volna előttem már az itt következő beszédek megírásánál, sokkal sikerültebb kötetett vehetett volna a kezében az olvasó. Azonban az igazi igehirdetésnek az útját keresgélve magam is a legkülönbözőbb felfogások és irányok ösvényén hányódtam-vetődtem; a külön falusi és külön városi igehirdetési tipus propagálásától kezdve a „hitébresztő” irányon át az ige hirdetéséig. A fentebb vallott elvek csak e beszédeknek az írása közben érlelődtek meg bennem. Innen van, hogy egyik beszédben ez, a másikban az a szempont jut túlsúlyba. Az új utak keresése közben sokszor talál az ember zökkenőre.
Azt is meg kell említenem, hogy ezek a beszédek nem holmi parádés beszédek. Úgy jelennek itt meg, szürkén és igénytelenűl, ahogyan épen kikerültek egy, az igehirdetésnek a dolgát igen komolyan vevő, de nagyon elfoglalt igehirdető keze alul a vásárnapról-vasárnapra készülés közben. Talán azért így is sikerül némi szolgálatott tenni velük az igehirdetés ügyének is és lelkésztársaimnak is.
Balatonkilitin, az 1929. év karácsonyán.