Református lelkész vagyok, egész életemet ebben a szolgálatban töltöttem el. E könyv megírásakor természetesen saját egyházam tapasztalataiból indultam ki. Mivel azonban már teológus korom előtt kapcsolatba kerültem a Pro Christo Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség munkájával, megtanultam a többi egyházra is odafigyelni. Az egyházközi helyzet akkori állása szerint ez mindenekelőtt az evangélikusokkal való kapcsolatokat jelentette. Az ortodoxokkal, a baptistákkal majd a római katolikusokkal való közvetlen, testvéri kapcsolatra később került sor.
Remélem, hogy ezek a - más egyházakban nyert tapasztalataim is - könyvem részét képezik. E testvérekért és a tőlük nyert tapasztalatokért Istennek vagyok hálás, és illesse őket is köszönet.
Hiszem az "egy, egyetemes anyaszentegyházat", és az a bizalom éltet, hogy magyar keresztyénként szólok; az itt vizsgált témák Krisztus Testének a magyar népben jelenlévő részei - azaz a többi testvéregyház - számára is támpontokat nyújthatnak az önvizsgálatban és missziói szolgálatunkban.
Dedikált példány!