Müller György
Müller György

Müller György [Antikvár könyv]

 
0,0 (0 vote(s))

600 Ft


Jelenleg nem kapható
A hit misztérium: titok, rejtelem, talány (1Timóteus 3,9). Kevesen jutnak el a megfejtéshez, de a bristoli Müller György (1805–1898) eljutott; pedig fiatal korában a lejtőre sodródott, csalt, sikkasztott, sőt börtönbe is került. Egy bibliaórán szólt hozzá Isten, és ő átadta életét Neki.Kegyelem által lett a hit hőse Müller György. Élete mindennél hangosabban hirdeti, hogy Isten imádságot meghallgató, szerető mennyei Édesatyánk. Minden munkájában egyedül Istentől kért és várt mindent. Bristoli árvaházaiban napról napra kétezer árváról gondoskodott anélkül, hogy egyszer is adakozásra szólította volna fel hallgatóit. Senki a világon nem mondhatta,hogy kért volna tőle. Adósságot soha nem csinált. Isten sohasem hagyta cserben. Fillérekért éppúgy magasztalta Istent, mint amikor százezreket kapott. 1836-tól 1898-ig több mint tízezer árvát nevelt fel, 150 misszionáriust tartott el, több mint kétmillió Bibliát és különféle evangéliumi iratot osztott szét. 70 éves volt, amikor utazni kezdett. 42 országot látogatott meg (többekközött Magyarországon is járt), és több ezer alkalommal tett bizonyságot Isten hűségéről.
Kiadó: Evangéliumi Kiadó
Állapot: Használt
Méretek: 110 x 180 x 21 mm
Súly: 0,209kg
Kötés: Pa
Oldalszám: 264
Nyelv: magyar

Vélemények és ismertetők

Írjon véleményt erről a termékről!

You must be logged in to add a product review.

Iratkozzon fel a CLC hírlevelére,

hogy friss információkkal láthassuk el a keresztyén könyvek világából!

A CLC egy olyan nemzetközi szervezet, mely elkötelezett a Biblia, a keresztyén könyvek és más keresztyén média terjesztése mellett. Jelenleg 58 országban, 180 könyvesbolton, 18 nagykereskedelmi raktáron és 18 kiadón keresztül működik. A CLC az egyes országokban autonóm módon, de egy látást követve, egységben szolgál.
Tudjon meg többet a CLC-ről (angolul)!