„Egyáltalán nem láttam magam mindannak, ami lenni szerettem volna, és ami lettem is – csak annak a becsapott, meggyalázott, bemocskolt kislánynak, aki valaha voltam. A többit, a felnőttet, a nőt, az orvost ez a kislány játszotta bennem szerepként, legjobb tudása szerint, legbecsületesebb szándékával. Végső soron nem sok közöm volt a valósághoz, és nem is nagyon tudtam, mi a valóság.”
Van-e helyük a bántalmazottaknak, a meggyalázottaknak, az önmaguk által is megvetetteknek Isten népe között? Van-e kiút a szégyenből, ahol a racionalitás és a szavak ereje kevésnek bizonyul? Megrendítően őszinte és felemelő vallomás Isten gyógyító jelenlétéről, bűnön és bűnbocsánaton túlmutató szeretetéről, a felegyenesedésről, a Krisztusban nyert identitásról.